2017. október 15., vasárnap

A MAGYAR FOCI - ÚGY IS, MINT AMI NEM LÉTEZIK

CIVILHETES BLOG
Szerző: BRUCK ANDRÁS
2017.10.15.



Bernd Storck szövetségi kapitány keresete nem nyilvános, neve nincs rajta ezen a fizetési listán, de valahol a 8-9. helyen lenne. 

Keresetének pontos összege nem ismert – mint idehaza minden piszkos ügy, ez sem nyilvános –, de évi egymillió eurónál egész biztosan nem kevesebb, viszont hallani 1.7-ről is, és egyéb jelentős pénzeket is kap. Évente 4-500 millió forint között kereshet.
A listából kiderül, hogy Storck fizetése lényegesen több, mint Svájc, Belgium vagy Svédország szövetségi kapitányáé, holott mindhárom ország nem csak sokkal gazdagabb Magyarországnál, tehát többet is költhetne ilyesmire, de a válogatottjuk is jóval előrébb van a nemzetközi rangsorban.

Egyértelmű, hogy Storck tarifája az ország anyagi erejéhez, a nyomorúságos hazai keresetekhez, és az ő szerény múltbeli teljesítményeihez képest messze túl van minden józan és erkölcsös megfontoláson. Ráadásul Storck a kiemelkedő fizetése ellenére sem tudta a magyar válogatottat eljuttatni a következő világbajnokságra.

Ennyit bárki a tizedéért is elért volna.

Ami azt illeti, az amatőrközeli színvonalú magyar futballban tulajdonképpen illene mindenkinek ingyen, esetleg valami tiszteletdíjért, BKV-bérletért dolgozni.
És a Videoton új edzőjének - a csapat a kisvasút mellett Orbán másik plüssmacija -, Marko Nikolicsnak sem sikerült az, amiért pedig 800 ezer eurós évi fizetésért idehozták. A csapat a nyári kupameccseken még azelőtt kiesett - egyébként másik három kupacsapatunkkal együtt -, hogy elérte volna a már valóban jelentős bevételekkel járó fordulókat. Nem számít, nagyon mély a magyar adófizetők zsebe. 


Hogy Nikolics fizetése milyen irgalmatlanul sok, azt jelzi, hogy a sehol nem jegyzett Videotont választotta, holott a belga bajnokság jelenlegi éllovasa is ajánlatot tett neki.

Vajon hogyan történhet meg, hogy a Videoton többet adjon valakiért, mint amennyit egy erős belga csapat hajlandó, és aki még csak nem is neves sztáredző? 

Pontosan ez az Orbán-féle illiberális focirendszer. A futball üzleti alapon működő sport, a csapatoknak muszáj racionálisan gazdálkodniuk. A Videoton viszont a kispénzű magyar adófizetőkön, Erzsébet-utalvánnyal kifizetett nyugdíjasokon élősködik. Igaz, nem is tehet mást, mivel jól fizetett játékosai még a saját fizetésükre valót se termelik meg. Az érdeklődést iránta pontosan jelzi, hogy költségvetésének csupán egy százaléka, 33 millió forint jön jegybevételből. Eközben az európai klubcsapatok bevételének átlagban 15-30 százaléka származik belépőkből.

A Videoton nem más, mint egy eltartott: állami, önkormányzati, tao, szponzori pénzekből élő vámpírcsapat. Mint egyébként szinte mindegyik a magyar bajnokság első és másodosztályában. Ellentétben a külföldi klubokkal, amelyek még a stadionjukat is a saját bevételeikből építik, a magyar csapatok többsége közpénz nélkül az öltözőig se tudna elvánszorogni.

Micsoda gyalázat, hogy egy elvben piaci rendszerben a játékosok nem ritkán havi 4-8 milliós fizetését a koldusszegény magyar adófizetők állják. A velünk élő kádárizmus! Ezt az abnormális, a futballban is törvényszerűen versenyképtelen világot támasztotta fel Orbán. S hogy mi volt vele a célja? Csak így tud a futballban is mindent kontrollálni, minden döntésbe belefolyni, mindenféle futballpénzhez hozzáférni...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.