2017. október 23., hétfő

A SZÍNÉSZNŐ TESTE

JÓREGGELT EURÓPA BLOG
Szerző: BENEDIKTY BÉLA
2017.10.22.


...A színi világ minden más világtól különbözik, az összes többi művészeti ágtól is, egy igazán egyszerű oknál fogva: az abban élő emberek a testükkel dolgoznak, a szó szoros értelmében. Ha úgy jobban érthető, a színésznek a teste a munkaeszköze, ahogyan a muzsikusnak a hangszere az, a szobrásznak a véső, a festőnek az ecset. Értelemszerűen másképp is bánik vele, mint bárki más a saját testével, mert rajta (a színészen) kívül senki nem lesz mindennap másik test, amennyiben mindennap egy másik embert kell ábrázolnia. Az arcával, a hangjával, a karjával, a lábával - a többit most nem írom ide, pedig a többi is fontos. (Hogy valamennyire érthető legyen, másképp kell viselnie a testének még a legintimebb részeit is egy színésznőnek, amikor Szép Ernő Tóth Manciját játssza, mint amikor Wedekind Luluja.) Értelemszerűen általában szabadabban is bánik a testével, a színészek nagy többsége tényleg munkaeszközként kezeli, úgy is beszél róla. (Még egy példa: Várkonyi Zoltán rendezte az Amerikai Elektrát - ha csak tehettem, minden színházi próbáját végigültem -, az egyik napon szokatlanul ideges volt. Hátrajött, mindig az utolsó sorban ültem, lezöttyent mellém, és azt mondta, mindjárt felrobban, mert nem működik a jelenet. Aztán egyszer csak felugrott és messziről üvöltött a színpadra: Macám, ha csak húsz centivel odébb raknád azt a hatalmas valagadat, akkor a Téninek nem kellene kitekeredni, és érteném, amit mond. "Macám" a magyar színház egyik legjelentősebb művésznője volt, főiskolai tanár, nagy tekintély, ebben az esetben O'Neill drámájának Christine-je, azaz egy másik "test", mint amikor például Claire Zachanassiánt alakította vagy Filuména Marturanót. Nemhogy nem sértődött meg a mondattól, természetesnek vette. A jelenet különben attól kezdve tényleg "működött".)

Van olyan színész, aki ezt hamar megérti és tudomásul veszi, van olyan, aki leéli az életét, de sosem jut el a tudatáig, hogy az ő teste más, mint a közönséges civil test, mégis természetesnek veszi, és ugyanúgy bánik vele, mint a többiek, és van olyan is, aki tiltakozik ellene, hogy őt formálható testnek kezeljék. Meg olyan is van, aki külön tudja választani a színészt és a polgárembert, az ilyen nagyon ritka. Aztán ezen kívül még nagyon sokféle színész van, de amit föntebb mondtam, az mindegyikükre vonatkozik: a testük a munkaeszközük.
Azt hiszem, nagyon kevés olyan van közöttük, aki ezzel a ténnyel a maga teljes terjedelmében tisztában van. És még annál is sokkal kevesebb, aki tudja, hogy ezzel visszaélni nagyobb disznóság, mint a civil világ bármely területén - de említettem az elején, nem ítélkezem.
Mindössze annyit akartam mondani, hogy az a munkaeszköz, a színész teste mindig akként funkcionál, aminek az ábrázolására éppen használják, egy feszített próbafolyamatban olykor napokig folyamatosan. Éppen ezért a színész sokkal érzékenyebb bárki másnál akkor, amikor ez a test megszűnik munkaeszköznek lenni, amikor a sajátja lesz - és valaki még akkor is használandó anyagnak kezeli, azaz lenézi az embert, pontosabban nem is veszi emberszámba.
Szerintem ez rosszabb, mint a hatalom magasából való kényszerítésnek, "egyszerű" erőszaknak tekinteni a mostanában kicsit túl sokat emlegetett aktusokat.
Ami meg a politikusok műfelháborodását illeti, már megint bele akarnak pofázni valamibe, amiről fogalmuk sincs. Ne akarjanak szigorúbb erkölcsi rendet a színházak táján, mert az nem fog menni, és nem is szükséges, megbénítaná az üzemszerű működést. A jelenleg bulvárosított baj nem megelőzhető. Ócskalelkű gazemberek mindig lesznek, védekezni ellenük szinte lehetetlen.
Én egy megoldást tudok elképzelni - engedelmet kérek finom és érzékeny hölgyolvasóimtól - a megfelelő időben és megfelelő erővel kivitelezett tökönrúgást. Abból nem lehet baj, tessék nekem elhinni. Vagy ha igen, csak a tökönrúgottnak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése