2017. október 4., szerda

AZNAP, AMIKOR A FIDESZ FELSEGÍTETTE AZ MSZP-T

REFLEKTOR BLOG
Szerző: TÁLOS LŐRINC
2017.10.04.


Nagyon csúnya, minden szálában még kibogozatlan kavarást láthattunk a múlt héten, amelynek a végén Botka László lemondott, a Demokratikus Koalíció pedig örömtáncot lejtett. A kibogozatlanság mellett azért halkan megjegyeznénk, hogy kilógott néhány narancsszínű szál abból a gombolyagból. Én most mit látunk? Azt, hogy ha összeomlik az MSZP, a Fidesz összetákolja.
A Fidesz nem az MSZP lerombolásán dolgozik, a kormánypártban rájöttek, hogy a 2018-as választási győzelemhez szükség van arra, hogy minden választókerületben megmaradjon egy közepesen erős baloldali jelölt. A Fideszben már választókerületekre lebontva vizsgálják, hol hogyan kell segíteni a baloldali jelöltnek. »Nem hagyhatjuk, hogy az MSZP idő előtt kicsinálja magát« - fogalmazott egy fideszes. A Fidesz és az MSZP jelenlegi viszonyának háttere. Hónapok óta egyre több politikai tárgyú beszélgetésben, nyilatkozatban kerül elő egy meglepőnek tűnő narratíva a Fidesz és az MSZP titkos kapcsolatáról, alkujáról. Sokan tudni vélik, hogy az egykor kormányzó, milliókat képviselő, bár mára megroggyant MSZP önmagától nem bénázhat ennyit, és nem véletlen, hogy egyes lépéseivel a mostani kormányt segíti: az MSZP-ben fideszes kollaboránsok dolgoznak” – írta az Index 2016-ban.

»Ez a kilenc százalék, amin most állnak, nagyon jó. Azt kívánom, hogy őrizzék meg« – mondta hétfő délután nem kevés gúnnyal a hangjában egy vezető tisztséget is betöltő kormánypárti képviselő, de a Fideszből és a KDNP-ből rajta kívül is többen mondták azt, hogy a Fidesznek a hétfő reggeli állapotában »kell« az MSZP: se gyengébben, sem erősebben – írta a hvg.hu most kedden.

Túltoltuk Béláim, idő előtt kinyírtuk az MSZP-t!
Miközben a sajtó azt fejtegeti, hogy az „Operation Lattmann” mögött az MSZP-ben megbúvó „fideszes téglák” és látens gyurcsányisták alkalmi koalícióját kormányközeli kezek is egyengették, a Fidesz most mégis az MSZP-t jelöli ki ellenefelének, amikor az MSZP frakcióvezetőjét hívja ki vitára? Talán nem vették észre, hogy az MSZP 10 százalék alá esett támogatottságának további durva – lényegében a megszűnés küszöbére jutást jelentő – bezuhanása várható az elmúlt bő hét Botka visszalépésével végződő zajos eseményei után? Dehogynem vették észre, éppen azért csinálják. A Fidesznek ugyanis az áll érdekében, hogy az MSZP és a DK még jó ideig amortizálja egymást (és az már teljesen mindegy, hogy a végén összefognak-e, hiteltelenítve minden korábbi csörtéjüket vagy inkább külön indulnak egymás szavazóira hajtva egyszersmint megosztva azokat). A Fidesznek ugyanis nem az volt a célja, hogy kinyírja az MSZP-t, hanem az, hogy megemelje Gyurcsányt. De ne annyira, hogy egyszerűsödjön a képlet. Az MSZP-nek már a kampány elején bekövetkező halála ugyanis elindítja a választókat elsősorban a DK, de más pártok, így a Jobbik és az LMP felé is. A DK erősödése – amely Gyurcsány „üvegplafon” Ferenc miatt limitált – még kedvez is a Fidesznek, a Jobbik vagy az LMP megtáltosodása viszont a Fidesz hatalmon maradásának támaszának, az úgy nevezett centrális erőtérnek a megbomlását jelentheti. A jelenlegi választási rendszert a Fidesz az akkor aktuális erőviszonyokhoz szabta, ha azok radikálisan megváltoznak, akkor akár a vesztét is jelentheti a NER-nek.
Akár már 2018-ban...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése