2017. október 19., csütörtök

BÁCSKAI JÁNOS: ÉRDEMES-E MA FIDESZESNEK LENNI, EZ EGY SZÉP KÉRDÉS

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2017.10.18.


Ferencváros fideszes polgármestere interjút adott az Átlátszónak a kerületi bérlakásügyekről. Szerinte az ellenzéki képviselők csak a kampány miatt kapták fel a témát, és a fideszesek nem bérelnek olcsóbban lakást másoknál. Nagyinterjú Bácskai Jánossal.

Előzmények

A önkormányzat által nyilvánosságra hozott adatok alapján Ferencváros az elmúlt két és fél évben 94 lakást adott el féláron vagy annál is olcsóbban. Összesen 1,39 milliárd forint forgalmi értékű ingatlantól vált meg így a kerület 668,5 millió forintért, vagyis a vevők összesen 722,5 millió forint engedményt kaptak. Ötvenöten 15 éves részletfizetési kedvezményt is kaptak, tehát a vételárat ráérnek 2030-32-ig kifizetni.

További részletek: 2015 óta 722,5 millió forint kedvezményt kaptak a ferencvárosi lakásvásárlók az önkormányzattól

Tavaly decemberben kezdett cikkeket írni a Magyar Nemzet arról, hogy Ferencvárosban mennyire kedvezményesen bérelnek önkormányzati lakásokat jelenlegi fideszes képviselők, illetve a korábbi jegyző, és egy korábbi képviselő. Ön akkor azt nyilatkozta, hogy ezt nem tartja sem összeférhetetlennek, sem aggályosnak. Ezt a véleményét még most is fenntartja?

Természetesen. Van egy friss adatunk, 19.637 darab lakást értékesített az önkormányzat a rendszerváltás óta. Most három fideszesről beszélünk, szemben a közel húszezer lakással.

Mészáros László jelenlegi képviselő, Görgényi Máté jelenlegi képviselő, Szabó József korábbi jegyző, és Veres László ex-képviselő, akikről most beszélünk.

Igen, és egyébként mi zárná ki, hogy ők egy nyilvános lakáspályázaton induljanak? Ha egy nyilvános lakáspályázatot meghirdet az önkormányzat, akkor arra bárki jelentkezhet. Azt gondolom, hogy ha akár egy képviselő, akár egy jegyző elindul ezen a pályázaton, nekem legfeljebb erkölcsi aggályaim lehetnek. De ezen túlmenően mit tehetnék velük? Beszéljem le őket róla? Azt tőlük kéne megkérdezni, hogy miért indultak.

Vannak emiatt erkölcsi aggályai?

Én nem indultam ezen a pályázaton...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.