2017. október 21., szombat

BARTUS LÁSZLÓ: "WILKSTRÖM-TERV" VAN, DE WILKSTRÖM NEM ZSIDÓ

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: BARTUS LÁSZLÓ
2017.10.20.


Soros György senkire nem kötelező magánvéleményével (amit “Soros-tervnek” nevez az orbáni propaganda) ellentétes álláspontot fogadott el az Európai Parlament Állampolgári Bel- és Igazságügyi bizottsága. Az EP álláspontja a svéd Cecilia Wikström által készített terv elképzeléseit követi. Ez pedig teljes ellentéte annak, amit Soros képvisel. A “Soros-terv” közelebb áll Orbán álláspontjához.

Soros, akinek semmiféle funkciója, hatalma, befolyása nincs, hogy a magánvéleményének érvényt szerezzen, az Orbán-kormány álláspontját osztja. Nem helyesli, hogy egy menekült olyan országba kerüljön elosztásra, ahova ő nem akar menni, vagy ahol őt nem is szívesen fogadják. A nem létező “Soros-terv” így Magyarország hivatalos álláspontjával és az Orbán-kormány állítólagos érdekeivel megegyezik.

A Wikström-terv szerint a menedékkérő négy ország közül választhat, amelyikben kéri majd a menedékstátusza elbírálását. Hogy melyik az a négy ország, amiből választhat, az folyamatosan változik a rendszeren belül. Ha megfelelt a belépő országban a biztonsági ellenőrzésnek, s a választott ország befogadta a kérelmét, attól kezdve nem változtathat országot.

Ez Orbánnak a jelenlegi helyzetnél rosszabb. Most a menekültek fejvesztve menekülnek Magyarországról, ha itt fogadták volna el szabályt erősítő kivételként a kérelmüket. Ez azt is jelenti, hogy Orbánnak sikerült az ellenkezésével és az ugrálásával egy sokkal rosszabb szabályozást elfogadtatni, már ami az ő kirekesztő és xenofób gondolkodását illeti...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése