2017. október 30., hétfő

BŰNBOCSÁNAT MOST AKCIÓSAN

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: POZSÁR LÁSZLÓ
2017.10.29.


A reformáció 500. évfordulója küszöbén az “Árpád-házi Szent Margit Plébánia – Óbecse”
osztotta meg a fenti képet a nyilvánossággal. Nem viccről és nem történelmi dokumentumról van szó, ez egy aktuális felhívás. A fényképre érkező komment-cunamira reagálva az oldal tájékoztatta a hozzászólókat, hogy ez a katolikus egyház hivatalos álláspontja a mai napon is.

Ennek kapcsán felmerül a kérdés, hogy vajon az egyházak egyesítését célzó ökumené milyen alapokon nyugszik. Úgy tűnik, Róma lényegileg nem változott meg az elmúlt 500 évben. Lehet, hogy a protestáns egyházak hagyták el mára mindazt, amit Luther Mártonék feltártak a Bibliából? Mindenesetre, ha a protestantizmus ezzel a katolikus egyházzal keresi az egységet, akkor éppen ideje lenne egy újabb reformációnak.

A Biblia szerint a bűnbocsánat Isten ajándéka, nem kiérdemelhető. Ráadásul szintén a Biblia szerint Isten nem tulajdonítja az embereknek a bűneiket, sőt ő maga békélteti az emberiséget. A Biblia szerint nem az Istent kell békíteni, nem őt kell befolyásolni, hogy ne kínozza az emberi lelkeket, mert ő nem tesz ilyent. Isten éppen azért küldte el a saját Fiát, hogy a szenvedő emberiségen segítsen. Gyógyítsa és feltámassza a testeket és a lelkeket.
A Biblia szerint az embert kell békíteni Istennel, mert az ember nem bízik az Istenben, aki pedig az életénél is jobban szereti az embert, és mindenét kész odaadni az emberért...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.