2017. október 4., szerda

CSAK NÉZZÜK, HOGY TELIK A KURVA ÉLET

INDEX - CINEMATRIX BLOG
Szerző: KOVÁCS BÁLINT
2017.10.04.


Egy matrac a földön, azon alszol, ha alszol, ágyad nincs is, minek, nem köt ide semmi, nem húz le a földre a kemény fa sem. A hangod jó, de nem annyira, hogy máshol is megéljen a helyi kiskocsma kisszínpadán kívül, de annyira igen, hogy beleszeressen a faluból elszármazott fiú, az a titokzatos tekintetű, és ha már épp te vagy az, akié a hang, akkor ne csak abba, de beléd is. Ő bejárta a világot, zenélt az utcán, minden járdaszigetet ismer a gitárja, ami iszonyú romantikus volt egy évig, két évig, három évig, aztán ő is rájött, hogy ennek eleje volt, de vége nem lesz: marad az utca, csak körülötte a város lehet más, a siker, a tehetség nem.

Hívja az élet, hogy folytatni kéne, beülni egy autóba, cigit sodorni, gitár, trombita a csomagtartóban, bőgő a tetőre kötve, és nekimenni a Balkánnak, de nem tudja, akarja-e ezt még mindig, újra, ugyanúgy bele a végtelenbe. Hogy romantikus-e még, vagy már kilátástalan, vagy már szánalmas. Akkor inkább az a matrac a földön, ágy nélkül, rajta a lánnyal a kiskocsmából, benne a szép hanggal. Talán többet ér egy ilyen hang és hozzá az a finom ölelés, és az a csönd, ami tőle olyan szép, mint az éneklés, mintsem elindulni megint ugyanazon az úton. Lehet, hogy fel kéne nőni, és lehet, hogy felnőni csak akkor lehet, ha megáll kicsit az ember, de ezúttal nem az út szélén, hanem lelépve az útról, a jól ismertről, arról, amelyiken a kitett kalap szokott lenni az előre belekészített egyeuróssal. Lehet, hogy nem kell annyira félni a csöndtől, a megállástól, hátha ezt hívják felnőttkornak.

Ezeket a hangulatokat próbálja megragadni Túri Bálint Márk diplomafilmje, a Legjobb úton, mi meg csak nézzük, ahogy telik a kurva élet, mint Tarr Béla filmjeiben, és a hasonlítás nem véletlen, persze nemcsak a fekete-fehérség miatt. Hanem mert Túri is mintha pont valami olyasmire törekedne, amit az a kollégánk írt a Sátántangóról, aki soha nem látott még korábban Tarr Béla-filmet:

"Ha a valóság fekete-fehér lenne, az pont így nézne ki.

A Legjobb úton-ban, ha valami, akkor pont ez tud magával ragadni: a valóságosság. Az életérzés, amit valamennyire biztosan minden késő húszas, kora harmincas magyar ember megtapasztalt már: menni vagy maradni? A romantikus vágyaknak élni, mint egy igazi életművész, vagy azt csinálni, amit ebben a társadalomban csinálni szokás: megfelelni az elvárásoknak? Törődni azzal, hogy mi lenne a jó anyukámnak, a haveroknak, a barátnőmnek, vagy menni a lelkem után?...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése