2017. október 3., kedd

DÖBBENTEK ÉS BÉNULTAK AZ MSZP-SEK BOTKA LEMONDÁSA UTÁN

24.HU
Szerző: KÁLMÁN ATTILA
2017.10.02.



Ma csak a Fidesznek van jó napja. Nézd meg, hogy röhögnek rajtunk
– mondta egy MSZP-s országgyűlési képviselő, amikor elsétált mellettünk egy kárörvendően vigyorgó kormánypárti a Parlamentben. Az első mondat nem feltétlenül igaz, mert több párt is lehetőséget lát az összeomlás szélén táncoló MSZP szavazóbázisának lerablására, de az biztos, hogy október 2. fekete nap lesz a szocialista párt történetében. Többen utaltak arra, hogy

olyan ez, mint Bajnai Gordon kikönyöklése az összefogás éléről, csak most a párton belül játszottak el hasonlót ugyanazok a szereplők,

nemigen törődve azzal, hogy saját pártjukat gyalulják le.


Botka László lemondása villámcsapásként érte az MSZP-seket: a hírt a szegedi polgármester legszűkebb körén kívül mindenki csak ma reggel tudta meg, noha Botka már tegnap este elküldte erről szóló levelét a pártvezetésnek. Azóta döbbenet és zavar érződik a szocialistákon, olyanok sem akartak nyilatkozni, akik pedig máskor készségesen válaszolnak kérdésekre. Volt olyan, aki azt mondta „nem tudná moderálni magát”, más azt, ha kinyitná a száját „az szaftos lenne.”

Hogy mi vezetett a lemondáshoz, azt ebben a cikkben már körbejártuk. Az általunk megkérdezett MSZP-sek védték a párt becsületét, és bár elismerték a belső feszültséget, a nehezen átlátható kavarást, Botka visszalépésének fő okát mégis abban látják, hogy rossz stratégiát választott, amihez makacsul ragaszkodott...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.