2017. október 12., csütörtök

ELÉRKEZETT A PILLANAT, AMIKOR A SOROS-TERV EMLEGETÉSE MÁR KÍNOS AZ ORBÁN KORMÁNY SZÁMÁRA

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2017.10.12.



Elszabadult hajóágyúként tarol le mindent és mindenkit a kormány fedélzetén az úgynevezett Soros-terv. Néhányan ugyanis Orbán Viktor leghűbb szolgái közül nem tudnak mértéket tartani, és a szabadkőműves kártyát is kijátszották az egyre izzóbb kampányban. A legmesszebb mégis Aradszki András KDNP-s honatya ment, aki egyenesen a sátánt látja az amerikai milliárdosban. Rétvári Bence kissé bizonytalanul, de azért még tovább élesztgette a gyűlölet tüzét a képviselői parlamenti felszólalásra adott válaszában. Az ügy ettől még eléggé kínos a Fidesz számára, főleg úgy, hogy az ellenzék egyre kíváncsibb arra, mi is tulajdonképpen az a Soros-terv, amivel a Fidesz vezetői tízmillió magyar polgárt riogatnak. 

Még csak október eleje van, de a hónap képviselője kétségtelenül az ismeretlenségből sátánozással előbukkanó Aradszki András lett. A kereszténydemokrata politikus kijelentette, hogy a sátán legnagyobb és egyben végső csapása a családok elleni támadás lesz. „Látjuk ezt az abortusz, az egyneműek házassága és a genderelmélet terjedésén is” – mondta Aradszki. A KDNP-s politikus azonban megoldási javaslattal is előállt, kijelentette, hogy: a rózsafüzér a legerősebb fegyver a gonosz ellen, és képes a történelem megváltoztatására, ezt Soros György is meg fogja tapasztalni.

Megszokhattuk, hogy Soros György a lehető legrosszabbat hozza ki a magyar kormánypárti szavazókból és politikusokból, ám Aradszki túlmutat minden eddigi őrületen. Mintha egy időkapszulában szunyókálta volna végig a parlamenti padsorokban az utóbbi éveket, és most megbökött volna a szomszédja a testén egy rejtett gombot, amitől hülyeségeket kezdett beszélni. Ennél még az is jobb lett volna, ha adnak a kormánypárti képviselőknek megy Soros-kézikönyvet, amely tartalmazta volna az Orbán Viktor által elvárt szólamokat. Lényegében ezt a hiányosságot próbálta pótolni Gulyás Gergely azzal, hogy kissé túlzónak nevezte Soros azonosítását a Sátánnal.

A sorosozós kézikönyvben is nyilván lett volna néhány „gyöngyszem”, de a szabadkőművesek, a Sátán és Soros György kapcsolata bizonyára csak az apró betűs részben szerepelt volna. Mert ugye sorosozni se lehet ész nélkül, jól kitalálta annak a menetét Rogán Antal és Habony Árpád, az egyéni akciók csak rontanak a központi propaganda hatékonyságán. Mondjuk ki nyíltan, Aradszki egy vadhajtás (aki egyébként az energiaügyekért felelős államtitkár) a Fidesz csodásan pompázó muskátliján, de durván nem szabad eltávolítani, mert az túl feltűnő lenne...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.