2017. október 10., kedd

EURÓPÁBAN A JÓZAN ÉSZ ALULMARAD AZ ÉRZELMEKKEL SZEMBEN, JÖNNEK FEL A SZELLEMI KISÁLLAMISÁG KÖVETŐI - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY
2017.10.10.


- Az osztrák szélsőjobb vezére azon van, hogy országa társuljon be a migráns- és Európa-ellenes visegrádiakhoz.

- Lettország korainak tartja a szankciókat a magyar és a lengyel vezetéssel szemben.
- Jelentős részben a korrupt helyi apparátuson múlik, hogy Közép- és Kelet-Európa csak nagyon lassan csökkenti hátrányát a Nyugathoz képest.

New York Times/Reuters


A szélsőjobbos Osztrák Szabadságpárt vezére megerősítette: azt szeretné, ha Ausztria a vasárnapi választás után csatlakozna a migrációellenes visegrádi államokhoz. Az FPÖ, amely a jelek szerint királycsináló lesz és ily módon bérelt helyre számíthat a következő koalícióban, még azt sem zárja ki, hogy országa hivatalosan belép a csoportba. Annál is inkább, mert a párt osztja a V4-ek euroszkeptikus álláspontját, vagyis, hogy több jogkört adjanak vissza a tagországok hatáskörébe. A jelentés hozzáteszi, hogy a közvélemény kutatásokat jelenleg 33 %-kal vezető konzervatívok vezetője ugyancsak dicsérte az ultrajobbos Orbán Viktort, amiért az kerítést építtetett a szerb határra. Továbbá, hogy pártja szavazatvesztését megállítsa, közeledett a radikálisok bevándorlás-ellenes álláspontjához és kész felülvizsgálni az EU felhatalmazását is. Mint ismeretes, Juncker a jövő szerdán találkozik a négyek vezetőivel, hogy megpróbálja csillapítani a kelet-nyugati ellentéteket.

Kurier

Az osztrák kancellár ismét azzal vádolta meg a magyar kormányt, hogy az megsérti az emberi jogokat. A Szabadságpárt vezérével folytatott tévévitában Kern kifejtette: lehet, hogy a kerítéssel Magyarország valóban visszafogta a menekültáradatot. Ám itt az elosztás is fontos. Arról viszont azt állítja Orbán, hogy az őt nem érinti, jóllehet a magyar fél 6 milliárd eurót kap az EU-tól. A szociáldemokrata miniszterelnök azt üzente magyar kollégájának, hogy ez így elfogadhatatlan Ausztria számára. Mindenkinek tartania kell magát a közös játékszabályokhoz...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.