2017. október 15., vasárnap

FARKAS FLÓRIÁN BÜNTETŐÜGYÉRŐL ÉRDEKLŐDTEK, DE ELTŰNT AZ ADATIGÉNYLÉS

HÍR TV
Szerző: SZP
2017.10.14.


Jávor Benedek azt akarta megtudni, hogy miért titkosították 30 évre a miniszterelnöki tanácsadó hűtlen kezelési ügyét, amely miatt börtönbe kellett volna vonulnia - végül azonban államfői amnesztiát kapott. Az adatigénylés valahogy elkeveredett.

Eltűnt az igazságügyi tárcánál az a közérdekűadat-igénylés, amelyet a Párbeszéd EP-képviselője adott be Farkas Flórián kegyelmi ügyében. A miniszterelnök tanácsadóját 1998-ban ítélték el hűtlen kezelés vádjával, de nem kellett bevonulnia a börtönbe, mert az akkori köztársasági elnöktől amnesztiát kapott.

Jávor Benedek most azt szerette volna megtudni a tárcától, hogy milyen alapon titkosították az ügyet 30 évre, és azóta felülvizsgálták-e a minősítést. Az Igazságügyi Minisztériumnál azt a tájékoztatást adták a politikusnak, hogy azért nem válaszolnak, mert a dokumentum eltűnt.

Azóta is voltak ügyei

Farkas Flóriánnak nem ez lehet az egyetlen büntetőügye, a nyáron például csalás és közokirat-hamisítás miatt két roma politikus feljelentette a Lungo Drom elnökét a Fővárosi és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészségen. Lakatos Oszkár és Vajda László szerint a Lungo Drom gazdasági és pénzügyeiről Farkas Flórián által készített jegyzőkönyvek közokirat-hamisításnak minősülnek. Az Országos Roma Önkormányzat képviselői a roma szervezet VIII. kerületi épületére bejegyzett, 60 milliós jelzálogjogot is firtatták...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.