2017. október 27., péntek

FÖLDHÖZRAGADTAK

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: ADORJÁN GYÖRGY
2017.10.27.


Abban a sokat emlegetett átkosban is voltak, akik a közélet elhíresült prominenseiként – a szerzési mániától szenvedve – gyűjtögettek, összeszedtek mindent, amit csak lehetett, nem minden esetben tisztességes módon. De ennyire tobzódva az anyagi javak kábulatában, ebben az országban még soha sem lapátoltak össze maguknak annyit kétes körülmények között, mint a mostani hatalomban lévő felhalmozók! Belügyér még ebben a honban annyi szántót, rétet, legelőt és erdőt magának nem szerzett, mint ez a mostani miniszter. Egyéb kormány-közeliekről nem is beszélnék, azok vagyonnyilatkozatát nézze csak meg az olvasó!

Mentem volna kettőszáznegyvenezerért aranykalászos gazdatanfolyamra sokadmagammal, de félek, hogy a vissza nem térítendő állami támogatásért már úgysem tudtam volna versenybe szállni, mivel annyi önerőt, amennyit előírtak az árverésekhez, ha megszakadok, akkor sem tudtam volna kiperkálni. Így aztán bele sem vágtunk az egészbe, pedig jól jött volna nekünk is egy kis földecske – az anyja apostolát –, ha már az állami földekre is lehetett licitálni.

Ángyánnak földkérdésben jobban hiszek, mint az általa biorobotoknak tartott kormánypárti parlamenti képviselőknek, akik többségükben – szakmai hozzáértés szempontjából – még ministránsok sem lehetnének a professzor mellett! Populista hipnózisban tartott nemzet bármire rávehető. Háromszáz forintos vizitdíj fizetésének megtagadására épp úgy, mint arra, hogy a migráció nem jelent alapvetően mást, mint terrorveszélyt. A föld azé, aki megműveli, harsogja a papagájkórus újfent – az egykori kisgazda álom közhelyes megvalósulásaként.

Abban a sokat emlegetett átkosban is voltak, akik a közélet elhíresült prominenseiként – a szerzési mániától szenvedve – gyűjtögettek, összeszedtek mindent, amit csak lehetett, nem minden esetben tisztességes módon. De ennyire tobzódva az anyagi javak kábulatában, ebben az országban még soha sem lapátoltak össze maguknak annyit kétes körülmények között, mint a mostani hatalomban lévő felhalmozók! Belügyér még ebben a honban annyi szántót, rétet, legelőt és erdőt magának nem szerzett, mint ez a mostani miniszter. Egyéb kormány-közeliekről nem is beszélnék, azok vagyonnyilatkozatát nézze csak meg az olvasó!

Új földesúr lehet ebben az országban még a felcsúti gázszerelő is, csatlakozhat majd a régiekhez, akik strómanjaikon keresztül élvezhették a fideszesek földbérleti, pályázati és vissza nem térítendő támogatási rendszerének áldásos tevékenységét, az állami földek legfrissebb licitálási trükkjeinek hókusz-pókuszaival együtt! A vidéki kisboltok kockás füzeteiben hiteleiket felírató százezrek tátott szájjal csak nézhetnek mint a moziban, hogy ők, mint földönkívüliek, a jóból megint kimaradtak. Ángyán mondta, nem én, hogy

„Aki 2011-ben a legtöbb agrártámogatást felvette, ebben van földalapú és fejlesztési is, az első 3-t mondom csak, azt úgy hívják, hogy Csányi Sándor, Leisztinger Tamás és Nyerges Zsolt”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.