2017. október 2., hétfő

GÓLYATÁBORI BALHÉKNAK FALAZOTT LATTMANN TAMÁS, MOST VAKKOMONDOROSAN VÉDEKEZIK

ÁTLÁTSZÓ - VIDÉKI CSAJOK BLOG
Szerző: RÁDI ANTÓNIA
2017.10.01.


...Lattmannról a napokban derült ki, hogy tavaly heteken keresztül az MSZP és a DK közös miniszterelnök-jelöltjének érezte magát. Erre a szerepre Tarjányi Péter biztonságpolitikus, a Zoom.hu kiadója kasztingolta, állítólag MSZP-s felkérés alapján. Most pedig a Tarjányi által tető alá hozott Magyar Progresszív Mozgalomban kapott kulcsszerepet.

A mozgalom kimondott célja Botka Lászlónak, az MSZP „hivatalos” miniszterelnök-jelöltjének a megbuktatása – a bátran pártpuccsnak nevezhető események részleteiről a nyomtatott HVG írt a héten alapos elemzést.

Éppen eme új szerepe miatt lett most érdekes Lattmann két évvel ezelőtti véleménye a gólyatábori botránysorozatról – ezt érdeklődésére mi is hangsúlyoztuk neki telefonbeszélgetésünk során.

Az Átlátszónak nyilatkozva az ELTE akkori oktatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense ma is kitart akkori Facebook-posztjai igazsága mellett: úgy véli, hogy az ELTE jogi kari vezetése boszorkányüldözést folytatott a gólyatáborokat szervező hallgatók, az úgynevezett instruktori kör tagjai ellen.

Érdemes a teljes Facebook-beszélgetéseket böngészni, olykor elég macsó a hangvétel, például amikor a résztvevő hölgyek ottfelejtett alsóneműinek utólagos felhasználási lehetőségeiről értekeznek a csevegők.

Lattmann most azt nyilatkozta az Átlátszónak, hogy nem az egyetemi tényfeltárással van gondja, sőt, azt ő maga is szorgalmazta. Azonban úgy véli, hogy az utólagos vizsgálatok során nem volt cél a tényleges felelősök megtalálása és szankcionálása: például “Mira” ügyében sem vették elő az elkövetőt, arra a suta érvre hivatkozva, hogy gólyatábori résztvevőként még nem volt hallgatói jogviszonya.

Holott, mondja most Lattmann, az illetőt „a bűncselekmény esetleges hiánya esetében is súlyos etikai vétség miatt el kellett volna távolítani a karról.”

Lattmann szerint sokkal inkább a gyors példastatuálás lehetett a kari vezetés célja. Éppen a TÓK-os erőszak botránya miatt – esetleg elejét véve a lehetséges kártérítési követeléseknek.

Más forrásból is úgy tudjuk, hogy nézetkülönbség volt akkoriban Lattmann és a jogi kar vezetése, fegyelmi bizottsága között: voltak, akik egyenesen a nyilvános facebookos posztjai átgondolására kérték fel az oktatót.

A feszültség nem enyhült, Lattmann 2015 végére beleegyezett “oktatói jogviszonyának a kari vezetés által szorgalmazott közös megegyezéssel való megszüntetésébe”, illetve fontosnak tartotta közölni, hogy
„Nem azért dolgoztam az intézménynek 2012 óta fizetés nélkül, hogy ilyenekhez asszisztáljak, vagy kénytelen legyek jó képet vágni hozzá. Attól sem kellett aggódnom, hogy megélhetésem veszélybe kerül, hiszen főállású jogviszonyom amúgy is az NKE-n volt, valamint 2016-tól dolgozni kezdtem Prágában is.”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.