2017. október 23., hétfő

KAMPEC DOLORES LX. - MESÉL A KÖD

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda 
2017.10.23.


Béla másnap valóban visszatért, valami ócska suhogósban állított be a fröccsök urához, akiből, amint meglátta barátját az aluljárók népének ünneplőjében, fékek nélkül, ellenállhatatlanul tört elő az öblös röhögés, és még csak azt sem tudta észbe venni, hogy ezzel netán megsérti őt, mert a látvány mindent felülírt. Béla besuhogott az asztalához, és nem bántódott meg. Egyetlen mondattal szerelt le minden érdeklődést, mielőtt még megkapta volna az első beöntést, kijelentette, 
ami a rendőrségen történt, az ott is marad.

– Holnaptól én is ott kapargálom majd az avart. – Ezzel döbbentette le Béla a kocsmárost mégis, felrúgva az előbb mondottakat, és elmesélte, hogy pénzbüntetést kapott a pucér rohangászásért, és azt, mint valami hülye csekket, egyből be is váltotta közmunkára, mert ő ezeknek nem fizet. Ez volt az egyetlen indoka, de ez is épp elég alapos volt. – Mennyi? – Kérdezte a fröccsök ura. – Nyolc hét. – Válaszolta Béla, és a kocsmáros agyában csattogni kezdett a számológép, ami azt dobta ki, hogy még karácsonykor is nézegetheti őt az ablakon át. – Legalább jó levegőn leszel. – Mondta. – Legalább. – Felelte Béla, és átsuhant a homlokán valami kósza melankólia.

A bevonulás előtti napot hősünk révedezéssel töltötte, a légyszaros üvegen át nézte a teret, leendő száműzetésének helyszínét, ami csak három méterre volt a kocsmától, mégis egy világ választotta el tőle, mert azzal fenyegetett, hogy bekerül a darálóba, és a falu megeszi őt, megrágja, megemészti, majd engedelmes állampolgárként öklendezi vissza. Erre példa és minta volt a két közmunkás, a két régi bútordarab, akik már végtelen ideje sertepertéltek a Szentháromság szobor körül olyan tempóban és olyan kifejezéstelen arccal, hogy az óvatlan szemlélő a szobor részének vélhette volna őket. Lerítt róluk a metszés nélküli lobotómia, így lettek hű polgárai a hazának.

Látta ezt Béla is, érezte a veszélyt, hogy rohadt hosszú bír lenni az a nyolc hét, amit egy öt másodperces vágtáért kapott. Nem volt megfelelő az ár-érték arány, mint megállapította, főleg azzal a fenyegetéssel, hogy ő is belehülyül a saját forradalmába. Mégsem bánta meg, hiszen régóta megvoltak a módszerei, amelyekkel úgy kivonta magát a környező világból, mintha soha benne sem lett volna. Úgy döntött hát, élénk és szapora beöntésekkel edzi magát, hogy helyt tudjon állni a munka alapú társadalomban, csak azzal nem számolt, hogy a mai feledés holnap iszonyú vámot szed, ha egyáltalán föl tud kelni az ágyból, amit falevelekből és abroszokból vetett magának az udvaron, a cseresznyefa tövében, hogy csöndben beleájuljon a feledésbe...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése