2017. október 9., hétfő

KARAFIÁTH: EZÉRT A NŐÉRT DAUEROLTATTAM BE A HAJAM

24.HU - POSZT ITT
Szerző: KARAFIÁTH ORSOLYA
2017.10.08.


Újságból vágta ki két versemet.

Apám adta először a kezembe Szabó Magda valamelyik kötetét. Még kislány voltam, általános iskolás,

a szülői tiltás ellenére elmentem és bedaueroltattam a hajam.

Otthon a büntetés helyett csak kinevettek, és megkaptam a Bárány Boldizsárt, mint hasonmásomat. Később persze elvarázsolt az Abigél, a Tündér Lala, de hát ja, mindannyian ezen nőttünk fel. Azóta inkább az Ajtó, az Őz, a Mózes egy huszonkettő, a Pillanat a Freskó, a Régimódi történet. Az Ókút, a Megmaradt Szobotkának. Én mindet szeretem. És nemcsak az életművet, hanem az életet és a művet, külön. Egyszer találkoztunk is. Debrecenben voltam egy konferencián, utána egy könyvtárban kezdő írók felolvasása volt.

Kezdő író voltam, még kötet nélkül, felolvastam. Utána odajött hozzám a „futár”, hogy Magda beszélni szeretne velem. Irtó zavarban voltam.


Erre – és ez milliószorosára növelte a szorongást – Szabó Magda elővett két, újságból kiollózott versemet. Hogy ezeket ő nagyon szereti, azért vágta is és tette el őket. Örökké őrizni fogom ezt az emléket.

De nem ezért az egyik kedvenc szerzőm. Nehéz lenne egyetlen írásban a nagyszerűségét aláérvelnem, ezért inkább arról szólok, mi tarthatja még mindig távol tőle az olvasók egy részét.

Nézzük Szabó Magda leggyakrabban emlegetett „hiányosságait”! Az első sokat hangoztatott képtelenség talán az, Szabó Magda súlytalan, olcsó könyvecskéket ír. Ennek eredője az is lehet, hogy főképp a kilencvenes évektől megpróbálták Szabó Magdát (nyilván piaci megfontolásokból, csak ez később persze visszacsapott) a ponyvára dobni, azaz olcsó, habkönnyű szerzőként pozícionálni.

Szabó mint lektűr-szerző? Nevetséges.

Szabó Magda nem azért ír, hogy szórakoztasson, nem azért, hogy egy fárasztó nap után legyen mivel az agyunkat kiöblíteni. Szabónak minden munkája egy komoly mag, erőteljes gondolat köré épül, aminek aztán mindent alárendel.

A bestsellerként való behatárolásnak az is alaposan ellentart, hogy Szabó soha nem olcsó eszközökkel, nem kézenfekvő fordulatokkal és elrajzolt szereplőkkel operál. Bár valóban néha túlcsapnak a hősi által keltett indulatok. Egyszer, mikor szembesítették azzal a „váddal”, miszerint ilyen heves, lángoló alakok nem léteznek, ő annyit mondott, hogy saját környezetében nem volt ritka a pusztító sóvárgás, a lecsapni kész düh és a szétszakadásig feszítő harag. (És csak zárójelben: ha fikcióról beszélünk, és regények esetében mindenképp, akkor mi jogon kér számon bárki ilyesmit?)

A másik tévút az ő elhelyezésében, értésében, ha nőíróként aposztrofáljuk. Tény, hogy

legfőbb alakjai nők, ráadásul kőkemény, sziklaszilárd nők,


de a hősválasztáson kívül Szabónak sem a stílusában, sem az írásmódjában, sem a történeteiben, sem a karakterformálásában nincs olyan elem, ami elsodorná az úgynevezett „komoly férfiirodalomtól” (már ha elfogadjuk, hogy van ilyen, és ha van, akkor vannak kritériumai is; és az nem csak annyi, hogy a szöveget nem egy nő, hanem egy férfi írja – kiált fel bennem a feminista.)

Kardos Tibor írta Magdáról 1975-ben, mikor ez a kérdés szintén felvetődött: „Nem az úgynevezett női lelket vizsgálja. Ez vezeti minden novellájában minden regényében: Hogyan lehetne közel jutni az emberhez és boldoggá tenni, mikor szemben állnak evvel az átöröklés, jellem, környezet, sorsfordulatok, nevelés, a múlt hazugságának keserű maradványai, a szomorú évszázadok régi s az új technikai kultúra veszedelmei. Ez ellen feszíti erejét: az embertelenség, a magány ellen, a különb emberért vitázik, azt álmodja.”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése