2017. október 21., szombat

KIRŐL LEHETNEK KOMPROMITTÁLÓ ADATOK, HOGY EKKORA A KORMÁNYZATI VEHEMENCIA?

ZÁRÓJEL BLOG
Szerző: MÁTRAI ANNA
2017.10.21.


A TEK teljes szigorával sújtott le a szcientológiai egyház Magyarországi kirendeltségére. Az egyháznak nem elfogadott szektával kapcsolatban nem új keletű a feltételezés, hogy szabálytalanul szerez, tárol olyan adatokat, amihez nincs joga. De miért éppen most és ilyen erővel súlyt le rájuk a kormányzat. Csak nem futottak bele olyan titkokba, amik kényesen érinthetnek potentátokat?

Miért most?


Szerdán a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda személyes adattal visszaélés és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Péntek este Péterfalvi Attila, az adatvédelmi hatóság elnöke elmondta, milyen információkat találtak azokban a dossziékban, amelyeket a Szcientológia Egyház vezetett a híveiről, alkalmazottairól, sőt olyanokról is, akik nem tagjai az “egyháznak”.

130 kérdésből álló „életút-kérdőív”-et kellett minden jelentkezőnek kitölteni, amiben nem csak szexuális partnereik teljes nevét és foglalkozását kellett megadniuk, de még arra is rákérdeztek, hogy a szexuális együttlét mit tartalmazott, beleértve minden perverziót is.

A válaszoknak minden részletre ki kellett térniük, így olyanokról is rendelkeznek élő adatokkal, akiknek fogalmuk sincs róla, hogy listázták őket. A lefoglalt dossziékat nem kapják vissza a szcientológusok, így, ha nem mentették el máshogy is, kikerülhet a látókörükből, aki akar.

Gábor György filozófus közösségi oldalán írta le véleményét az esetről:


Természetesen mindenki azt gondol a szcientológusokról, amit csak akar, de most kéretik felfüggeszteni mindazt, amit bárki AMÚGY gondol róluk. Most tényleg nem ez az érdekes. Hanem egészen más.

Mindenekelőtt tudni kell róluk, hogy hatalmas lobbitevékenységet fejtenek ki, s a legtöbb és legnagyobb pártok irányába folyamatosan tájékozódnak. Ne hamarkodjuk el, ez nem bűn, ez stratégia, misszió, nevezzük bárminek, mindehhez joguk van. (Megint érdektelen, hogy AMÚGY erről ki mit gondol.)

Na mármost, röviden és leegyszerűsítve: rendőrségi akció, tucatnyi helyen házkutatás, adathordozók lefoglalása, jogellenes adatkezelés miatt 20-20 millió forint adatkezelési bírság, nyomozás személyes adattal visszaélés és más bűncselekmények gyanúja miatt. Ugyanis – mint a hírekben olvasható – a hívőktől nyertek adatokat, sokszor harmadik személyről, olyanokról, akikhez az egyháznak nincs köze.

Külsősökről szerzett szenzitív adatokról van szó, amelyek akár még a szexuális szokásokat is érinthetik. A Szcientológiai Egyháznak meg kell semmisítenie az adatokat, s be kell fejeznie a harmadik személyekre vonatkozó adatgyűjtéseket...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése