2017. október 4., szerda

LÁZÁR TÉNYLEG KISZÁLLNA A KORMÁNYBÓL

INDEX
Szerző: FÁBIÁN TAMÁS
2017.10.04.


A Miniszterelnökséget vezető miniszter munkatársai úgy látják, hogy Lázár János pár napja lebegtetett távozási szándéka komoly. Azt mondják, szeretne több időt tölteni a családjával, de az is zavarja, hogy politikai kormányzás helyett kommunikációs kormányzás zajlik az országban. Még nem készül az Orbán Viktor utáni időkre, de biztos, hogy vannak miniszterelnöki ambíciói. A Fidesz különböző szintjein és területein dolgozó jelenlegi és korábbi tanácsadókat kérdeztünk arról, amit Lázár pár hete megüzent a sajtóban: ha választhat, 2018 után nem szeretne a kormány tagja lenni.

Szeptember elején, a politikai szezon és a választási kampány nyitányakor Lázár János az alábbi, többféle értelmezésre lehetőséget adó nyilatkozatot tette a Magyar Nemzetnek:

Én Orbán Viktorral négy évre és konkrét feladatokra állapodtam meg 2014-ben. A négy év lassan letelik, a feladatokat elvégeztem. A folytatásról még nem beszéltünk, hiszen a választások még előttünk állnak. Én szívem szerint, ha csak rajtam áll, a választókerületemet választom. (...) A politikában a rotációnak vagyok a híve, a vérfrissítésnek és a dinamizálásnak.”

Két héttel később hosszabb interjút adott a Magyar Időknek, ebben még több értelmezési lehetőséget kibontott a Miniszterelnökséget vezető miniszter:

Ha ismét bizalmat kapok a választópolgároktól, a jövőben minden energiámat a választókerületem érdekérvényesítésének kívánom szentelni. Erről hosszabban beszélgettem Orbán Viktor miniszterelnök úrral is. Úgy érzem, kormánytagként elvégeztem a rám bízott feladatokat, és tiszta lelkiismerettel adhatnám át a miniszteri széket az utódomnak. (...) Terepen kell dolgoznia annak, aki egyszer egy egész országot akar politikusként, például miniszterként szolgálni" – mondta, majd hozzátette:

"A választókerületemre való összpontosítással tehát nem kiszállni akarok a nagypolitikából, hanem továbbképezni magamat benne."...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.