2017. október 20., péntek

MARTON LÁSZLÓ KARRIERJE MEGBUKOTT, FELFÜGGESZTI OKTATÓI MUNKÁJÁT A SZÍNMŰVÉSZETIN

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Mr Flynn Rider
2017.10.20.


Szexuális zaklatásos-ügy: a vizsgálat lezárásáig nem oktat az intézményben az egykori színházigazgató, de még mindig tagad. 

Sárosdi Lilla színésznő, csatlakozva a #metoo-kampányhoz, múlt szombaton jelentette be, hogy húsz évvel ezelőtt egy színházigazgató rendező egy barátjával együtt szexuálisan zaklatta. A színésznő akkor még nem említett nevet, de tegnap videót tett közzé, amelyben elárulta, hogy a Vígszínházban rendező és a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanító Marton Lászlóról van szó.

Schilling Árpád, a színésznő férje azzal magyarázta, hogy a felesége azért most állt elő több évtized után a történettel, mert véletlenül egymás után kétszer is találkozott Martonnal, egyszer az utcán, illetve a színházi kritikusok díjátadóján még egyszer. Bár nem is ismerte fel a rendező, de a találkozások felzaklatták. Ez a kétszeres találkozás „jelszerű volt” Schilling szerint, ráadásul mindez „összecsúszott” az Egyesült Államokban ezt megelőzően kibontakozott Harvey Weinstein-botránnyal. 

Marton szerint viszont Sárosdi Lilla állítása minden valóságalapot nélkülöz és „megfelelő lépéseket” helyezett kilátásba.


Aztán mégis felfüggesztette oktatói tevékenységét az egyetemen. Az SZFE is azonnal hárította a felelősséget: azt közölték, hogy "mindaddig, amíg független hatóság nem állapít meg jogsértést, az egyetemnek nincs joga lépni az ügyben".

Tegnap Schilling Árpád, a színésznő férje az ATV-ben is értetlenségének adott az egyetem reakciója kapcsán: azt mondta, nem érti, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora miért „keni el” a történteket és miért nem tesz lépéseket...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.