2017. október 4., szerda

MINISZTERELNÖKÜNK

SZÉKELY SZABOLCS (TARSKI) BLOGJA
Szerző: Tarski
2017.10.04.


„ Ha egy párt, amely sok szavazatot kap a helyi választásokon, kevesebbet szerez a politikailag fontosabbakon, akkor központi vezetősége kétségkívül minőségileg fogyatékos.... ( Antonio Gramsci: Az új fejedelem.)


Az utóbbi héten ismét felizzottak a szunnyadó parazsak a balliberális oldalnál. Azt nyugodtan állíthatjuk, hogy mindig történik náluk valami, mert oly sok párt van a politikai ringben, hogy azok között szinte természetszerűen jelentkeznek a meg nem értés problémái. Ha pedig valamiben nincs egyezség, akkor azt jó szokásuk szerint csak a nyilvánosság előtt, és minél nagyobb füsttel és lánggal kell megvitatni.
A legújabb bokszmeccset azonban nem a pártok között izgulhattuk végig, hanem az MSZP és egy nemzetközi jogász, név szerint Lattman Tamás között. Közismert az, hogy Botka Lászlót tavaly májusban nem választották meg a párt választmányának elnökévé, holott ő erre nyilvánvalóan jó eséllyel számíthatott. Igaza is lett volna, hiszen talán ő az egyetlen politikus a pártban, akinek még van némi hitelessége a választók előtt, hiszen hosszú éveken keresztül állta a Fideszes támadásokat és sorra nyerte meg Szegeden a polgármesteri választásokat. Ezt természetszerűen lehetett volna honorálni ismét a választmányi elnöki tisztséggel. De amikor Molnár Gyula lett a párt elnöke, vele együtt Hiller Istvánt választották meg a szóban forgó tisztségre. Igaz, hogy a pártelnök már ekkor úgy nyilatkozott, hogy Botkára a miniszterelnök-jelöltség vár. Ezt jó döntésnek kell tekintenünk, éppen az előzőek miatt. Csakhogy Botka mintha megsértődött volna, mert visszahúzódott a szegedi várfala mögé és az országos politikában csak kevéssé vette ki a részét.
Ebben a helyzetben gondolhatta úgy az MSZP, hogy más jelölt után néz, és megbízták Tarjányi Pétertazzal, hogy a szokásos casting-ot bonyolítsa le. Ilyen casting-ot már egyszer végigéltünk az MSZP kormányzása alatt 2009-ben és abból nem sült ki túlzottan jó dolog. Ez utóbbiból sem! Szóval, a jelek szerint a jogásszal a színfalak mögött beszélgettek, amit Lattman Tamás úgy értékelhetett, hogy őt tekintik a párt miniszterelnök-jelöltjének. A tisztesség miatt meg kell jegyeznem, hogy ezt mértékadó MSZP-s politikus közül nyíltan soha senki sem mondta ki, és a párt kongresszusa sem döntött erről. Márpedig ez utóbbi után lehet joggal azt állítani, hogy a nemzetközi jogász lett a párt jelöltje a kormányfői tisztségre. Nem tudom, hogy időközben mi történhetett, az tény, hogy tavaly decemberben Botka László kilépett az önmaga által kreált száműzetéséből, és bejelentkezett a miniszterelnök-jelöltségre. Ebben az esetben az is természetes, hogy a párt őt és nem egy külső jelöltet fog támogatni. Így jutottunk el odáig, hogy ezt követően Botka 96%-os kongresszusi felhatalmazással teljes gőzzel vezethette a párt választási kampányát...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.