2017. október 13., péntek

MOLNÁR GYULA, A TÖRPE

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: ZSEBESI ZSOLT
2017.10.12.


Az MSZP-nek ma pont annyi köze van a baloldalhoz, mint a magyar labdarúgásnak a labdarúgás nevű játékhoz.

Mindjárt az elején leszögezném, hogy nem testi mivoltában tartom alacsony növésűnek az MSZP elnökét, hanem intellektuálisan látom egy pigmeusnak. Évek óta tartó folyamat, hogy a szocialisták vezetői hozzá töpörödnek agyilag a miniatűrre aszott néppártjukhoz, amely immár örülhet, ha a választásokon két számjegyű eredménnyel esetleg meg tudja szorítani a Jobbikot, és igazi sikerként lehet majd elkönyvelni, ha a következő évtizedben még lesznek, akik emlékezni fognak rá.

Az MSZP még kormánypártként élte meg a század első éveit, de annak első dekádjától a folyamatos hanyatlás korszaka következett Kádár és Horn utódaira, akik semmilyen tekintetben nem voltak méltóak arra, hogy egy napon említsék őket azzal a pártvezetéssel, amely egykoron még fölényesen választást nyerni is képes volt, nem azt tűzte a zászlajára, hogy az első legnagyobb ellenzéki lehessen. Mára azonban ez a cél sem látszik reálisnak és az igazi kihívás az, hogyan lehetne elkerülni a teljes megsemmisülést.

Az MSZP jelenlegi vezetésének ma pont annyi köze van a baloldalhoz és a klasszikus vagy bármilyen szociáldemokráciához, mint mondjuk a magyar labdarúgásnak a labdarúgás nevű játékhoz általában, vagy – csak hazai dimenzióban vizsgálva – a magyar foci hagyományaihoz. A magyar szocialistáknak gyakorlatilag szava nincs a mai világról, fogalma egy csepp sem arról, mi zajlik a glóbuszon és – ami a legszörnyűbb – azt sem értik egy parányit sem, ami az orruk előtt, itt Magyarországon megy végbe, mégpedig tőlük teljesen függetlenül. Mert a magyar politikához még csak asszisztálni sem képesek, mert senki őket erre fel nem kéri, de ha mégis, akkor nem tudják, hova is álljanak sebtében, hogy legalább látszódjanak, ha már számítani nem is számítanak semmit...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.