2017. október 24., kedd

NE OKOLJUK TÖBBÉ A NÉPET!

MÉRCE
Szerző: POGÁTSA ZOLTÁN
2017.10.24.


Amikor Magyarország letért a liberális európai demokratikus orientációról, sokan nem voltak képesek másként magyarázni ezt a fordulatot, mint hogy a magyar társadalom kulturális orientációja, értékmintázata nem megfelelő. Az azóta eltelt évek során is sűrűn elhangzott, hogy Magyarország még a térség országaihoz képest is leszakadt, más, „ázsiai” útra tért.

Amikor Lengyelországban is hasonló fordulat következett be, akkor még mindig lehetett azzal érvelni, hogy hát ugye lengyel-magyar két jó barát, ez a két ország mindig is egy kicsit fejletlenebb volt. De bezzeg a szlovákok, mennyit fejlődtek, no meg a csehek, akik mindig is fejlettebbek voltak.
Mára azonban ez a kulturális determinizmuson alapuló kisebbségi érzés kifulladt.

(Helyesebben: sosem volt ez igazán kisebbségi érzés, hiszen a liberális, középosztálybeli elitek a helyi többség kulturális fejletlenségének erőltetésével minden fejletlen országban valójában arra törekednek, hogy saját magukat megkülönböztessék, eltávolítsák, kiemeljék a sikertelenségből. A tudatlan, maradi plebszhez képest ők „nyugatosak”, „modernek”, stb. stb. Minderről itt írtunk részletesebben.)

A cseh választások után már nem lehet tovább azzal érvelni, hogy a magyarok különleges eset lennének. A rendszerváltás nem csak a Balkánon mondott csődöt (Bulgária gyakorlatilag összeomlott állam, Romániában antikorrupciós fellépésnek álcázott tisztogatásokat hajtanak végre a továbbélő titkosszolgálatok…), hanem a komplett visegrádi térségben is. Az új cseh miniszterelnök ugyanis egy kommunista titkosszolgálati múlttal rendelkező oligarcha, aki felvásárolta a cseh médiapiac nagy részét, és könyvet írt a liberális demokrácia felváltásáról egy általa megálmodott rendszerrel… A prágai parlamentben pedig ugyanúgy ott vannak a szélsőjobboldaliak, mint a pozsonyiban. A menekültellenesség mindkét országban ugyanúgy központi téma, mint Magyarországon. Menekült, „migráns” pedig közben egyik országban sincsen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.