2017. október 5., csütörtök

NEM SZAVAZTA MEG A FIDESZ AZ UNIÓS ÜGYÉSZSÉGET

INDEX
Szerző: MÁRTON BALÁZS
2017.10.05.


Tartózkodtak vagy nem nyomtak gombot a fideszes képviselők az Európai Parlamentben az uniós ügyészségről szóló szavazáson. A kormány amúgy is kihagyja az ügyészségből Magyarországot, pedig egy uniós biztos arra utalt, hogy így pénzt veszíthetünk.

Csütörtökön szavazott az Európai Parlament az uniós ügyészségről. Ez egészen új szinten védi az EU pénzügyi érdekeit, mondta az egy nappal korábbi vitában Věra Jourová, az Európai Bizottság igazságügyért is felelős tagja.

Az uniós ügyészségnek szerinte jelentős szerepe lesz az EU költségvetésével szembeni csalás, korrupció, pénzmosás elleni küzdelemben, és egy új rendszer központi eleme lesz a már meglévő szervekkel, például az uniós csalásellenes hivatallal (OLAF) együtt. Az OLAF ugyanis nem emelhet vádat, csak javaslatokat tehet erre a tagállamoknak.

A zöld dossziés ügyben is nyomozhatott volna


Az uniós ügyészség viszont már nyomozhat és bíróság elé állítja azokat, akik az uniós büdzsé kárára követnek el visszaéléseket. Egyrészt az EU strukturális alapjairól van szó. Ez az uniós költségvetés egyik legnagyobb zsebe, Magyarországnak 2014 és 2020 között 25 milliárd eurónyi (közel 7800 milliárd forintnyi) támogatás jár belőle. Ebből finanszírozták például a Budapest Szíve programot, ahol a magyar hatóságok úgy szüntették meg az eljárást, hogy az EU csalásellenes hivata szerint visszaélések történtek.

Az új hivatal a nemzetközi áfacsalások, például láncolatos csalások ügyében is nyomozhatna, mint amelyek felett Horváth András korábbi NAV-munkatárs szerint nagyjából évi ezermilliárdos értékben huny szemet a hazai adóhivatal, hiszen az áfa egy része az uniós költségvetés kevés közvetlen forrásainak egyike. Az ügyben több cég szerepelt egy bizonyos „zöld dossziéban”, amelybe a bizonyítékokat gyűjtötte, de tavaly decemberben csak egynél tett hivatali visszaélés miatt feljelentést a Nemzeti Nyomozóiroda. Januárban Horváth András állításai nyomán kihallgattak egy gyanúsítottat – magát Horváth Andrást belső információk kiszivárogtatása miatt (végül ezt a vádat ejtették).

Kimaradunk belőle, de tárt karokkal várnak minket...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.