2017. október 6., péntek

OLYAT TETT A FIDESZ, AMIRE RÉG NEM VOLT PÉLDA. MIÉRT?

INDEX.HU
Szerző: - DA -
2017.10.06.



Meglepő döntést hozott a héten a Fidesz: Gulyás Gergely és Németh Szilárd hajlandó vitatkozni Molnár Zsolt és Tóth Bertalan szocialista politikussal a televízióban. Az első vita csütörtök este villámgyorsan le is zajlott. A döntés mögött többen azt sejtik, hogy a Fidesz Botka lemondása után így akarja kicsit megerősíteni az MSZP-t, nehogy a szocialisták gyengülésével a Jobbik erősödjön. Fideszes politikusok szerint azonban ennél egyszerűbb a magyarázat.

Ez is logikus lépés: indul az emeljük meg az MSZP-t akció. Kétségtelenül ez a Fidesz érdeke - így kommentálta Török Gábor politikai elemző azt a hírt, hogy Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője bejelentette: kész vitázni Tóth Bertalannal, az MSZP parlamenti képviselőcsoportjának vezetőjével a bevándorlás kérdéséről és a Soros-tervről. A kihívó egyébként Molnár Zsolt volt, aki még múlt pénteken jelentette be, hogy a schengeni határvédelemről, a bevándorlásról, a nemzeti konzultációról, "az ördögi Rogán-tervről" és a nem létező Soros-tervről nyilvános, televíziós vitára hívja ki Gulyás Gergelyt, valamint Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert.

Molnár bejelentése után történt azonban valami, ami a feje tetejére állította az MSZP-t. Hétfőn lemondott Botka László arról, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltje legyen. Bár Botka bejelentése sokkolta a szocialistákat, bőven benne volt a pakliban, hogy Szeged polgármestere bedobja a törölközőt. Előzőleg ugyanis éppen egy olyan kör intézett ellene nyílt támadást, amelyiket Botka Molnár Zsolthoz köti...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése