2017. október 30., hétfő

RÁJÁR A RÚD A RABOKRA

JOG-ÁSZ BLOG
Szerző: DR. SÁNDOR MÁRIA
2017.10.29.


Biztosan nem a véletlenek összjátéka, hogy szinte egyszerre több olyan intézkedést is hoztak/hoznak, amelyekkel megnehezítik a fogvatartottak életét. Tudom, hogy ez sokak számára jó esetben közömbös, ha éppen nem örömteli hír, de higgyék el, téved, aki így gondolja.

Ezerszer ismételt gondolat, hogy a büntetésnek nem az a célja, hogy az amúgy is antiszociális embereket még jobban elvadítsa a „normálisak” társadalmától. Az is cél, hogy szabadulásukkor visszailleszkedjenek a hétköznapi életbe.

A Büntetésvégrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) 18 évi zavartalan együttműködés után hirtelen felindulásból felmondta szerződését a Helsinki Bizottsággal. Igazán meggyőző indokolással: „a megállapodás nélkül is biztosíthatók a fogvatartottak jogai” – írják. Ezzel szinte egy időben mondták fel a Börtönrádió üzemeltetőjével, az Adj Hangot Egyesülettel is a szerződést, az ő esetükben egy engedélyezési vitára hivatkozva.

Korábban a Helsinki Bizottság számos esetben járta a börtönöket, gyakran orvosokból, jogászokból álló szakértőkkel együtt. Tapasztalataikról – például a börtönök zsúfoltságáról, az orvosi ellátásról, de a börtönőrök leterheltségéről is – jelentést készítettek, melyeket a BVOP-val véleményeztettek is. Mindeddig úgy tűnt, hogy ezek a jelentések nem csupán a raboknak, de a börtön dolgozóinak is hasznosak voltak. A Börtönrádió pedig, amellett, hogy minden nap több száz fogvatartottnak sugárzott adást, mintegy negyven elítéltet tanított meg rádióműsorok készítésére, számukra ezzel értelmes szellemi elfoglaltságot biztosítva...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.