2017. október 19., csütörtök

RÓMAI-PART - "HAMISKÁRTYÁS CSELLEL" LEHETETLENÍTETTÉK EL A NÉPSZAVAZÁST

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Népszava
2017.10.19.


Már kedden híre jött: újabb referendum ellehetetlenítésére készül a Fővárosi Közgyűlés: az olimpiarendezés után a tervezett római-parti gátról sem mondhatnak véleményt a budapestiek. Már az aláírásgyűjtést is okafogyottá tennék. Mint a Klubrádió reggeli műsorában elhangzott, egy, a mai közgyűlésen elfogadott javaslattal - "hamiskártyás csellel" - sikerült ellehetetleníteni a népszavazást kikényszeríteni akaró aláírásgyűjtést. Erről Gadó György Pál, a Greenpeace Magyarország zöldterületkampány-felelőse tájékoztatta a rádiót. Az ellenzéki pártok értékelése szerint a Fidesz (ismét) gyáván megfutamodott a nép akaratának kinyilvánításától, és az aktus belezavart volna a kormánypárt sorosozós választási kampányába is.

A csel lényege: a közgyűlés először jóváhagyta, hogy visszavonja az áprilisi határozatát a gátépítésre vonatkozóan, majd a határozatot átszámozva, azonnal ismét elfogadta azt.


Juhász Péter, az Együtt elnöke győzelemként, illetve a Fidesz gyáva megfutamodásaként értékelte a történteket...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.