2017. október 26., csütörtök

SÚLYOS SZEREPTÉVESZTÉSBEN ÉLSZ, ÖCSÉM

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2017.10.26.


...Az van, hogy az MTI lehozott egy csodálatos dörgedelmet az Orbán nevű Viktor Passauer Neue Presse című német lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújából, amelyben van minden, mint a búcsúban.

Az általam fent tendenciózusan kiragadott foszlányok mellett természetesen minden rögeszméjéről szabadon beszélhetett, szárnyalhatott, bölcselkedhetett. Pontosan úgy, ahogyan azt a mindenkori pávatánc megköveteli. Egyszerre udvariaskodni a kérdező országával, finomítani a frontális, primitív geciségeket és haza is üzenni, hogy kemény vagyok, mint a kád széle – ez Orbán műfaja, ebben verhetetlen. (A történelmi hűség kedvéért érdemes elolvasni, mit mondott ugyanennek a lapnak pontosan egy évvel ezelőtt, tavaly októberben.)

A bevándorló- és nem bevándorlóországok közötti törésvonalaktól kezdve (fanatikusok kedvéért: migránsmentes és nem migránsmentes övezet) az Európai Bíróság rongyosra ócsárolt kvótaítéletén át, a csehek vérkorrupt Trumpjának választási győzelmén keresztül (nekünk, magyaroknak fekszenek az ilyen vezetők) a magyar gazdasági sikerekig és a német-magyar kapcsolatokig (évszázadok óta nem háborúztunk egymással; bár csórók és kicsik vagyunk, tessék tisztelni minket) mindenről is nyomta a zavarbaejtő dumáját a magyarok vezérlő csillaga. Aki – mindenki nyugodjon meg – szeretne a politikai ringben maradni, és azt is szeretné, ha már kívánságműsor az élet, hogy a Fidesz meghatározó erő és szilárd pillér maradjon a migránsmentes övezet nem bevándorlóországok szövetségének csoportjában.

Meghiszem azt, haver! Más opció számodra nemigen maradt, mint tökön, babon és szimbolikus holttesteken át a ringben maradni. Ezzel megőrzöd azt a halovány esélyedet arra, hogy félreértelmezett szolgaságod – ha már mindenképpen ezzel az általad pejoratív értelemben használt funkcióval láttad szükségesnek megdobálni a hallgatóságot – megannyi bűnös cselekedete ne kerüljön még hosszú ideig terítékre.

Úgyhogy belátom, menetelned kell töretlenül az alternatív valóság rögös ösvényén, csűrnöd és csavarnod kell a szavakat, tolnod a barokk szómágiát és a felcsúti bikkfanyelv fokhagymaszagú szlogenjeit, forgatnod a köpönyeget vadul és becsomagolni ezt az egészet a szintén oly ismerős fajelméleti királyi többesbe. Hogy mi magyarok milyen jellemek vagyunk, hogy nekünk magyaroknak milyen a természetünk, hogy nekünk magyaroknak miféle emberek fekszenek és mifélék nem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.