2017. október 7., szombat

SZÉKELYFÖLD NEM LESZ A KÖVETKEZŐ KATALÓNIA

KANADAI MAGYAR HÍRLAP
Szerző: CHRISTOPHER ADAM
2017.10.06.


Spanyolországban egyre súlyosabb válság kezd kibontakozni. A spanyol rendőri erőszak sem tudta megállítani azt, hogy Katalónia lakosságának körülbelül 42 százaléka az urnák elé vonuljon és körülbelül kilencven százaléknyian a függetlenségre szavazzon. A spanyol Legfelsőbb Bíróság megtiltotta, hogy hétfőn összegyűljön Katalónia regionális parlamentje, de a regionális törvényhozás ennek ellenére ezt meg fogja tenni és elképzelhető, hogy már itt ki is hirdetik a térség függetlenségét. Közben spanyol hatóságok államcsíny gyanúja miatt indítottak vizsgálatot a katalán rendőr főkapitány ellen.

Magyar körökben természetes, hogy felmerül: Vajon Székelyföld lehet a következő Katalónia? Bár az elmúlt években lecsendesültek a székelyföldi autonómiát követelő hangok, mégis ott van Romániában két és fél egymással szomszédos megye, ahol a magyar anyanyelvűek vannak többségben. Hargita megye 83 százaléka magyar anyanyelvű, Kovászna megyében pedig ez az arány 74 százalék. Maros megye esete már bonyolultabb, itt a magyar anyanyelvűek aránya már csak 39 százalék, ugyanakkor a megye Székelyföld nyugati kapújának számít, olyan településeket találunk itt mint a fontos turista desztinációnak számít Szováta, ahol a magyar anyanyelvűek aránya 78 százalék.

Tehát mit mondanak az erdélyi magyar politikusok, amikor a Katalónia és Székelyföld közötti vélt párhuzamokról kérdezik őket? (Elsősorban a román újságírók teszik ezt.) Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke határozottan kijelentette: nincs semmilyen párhuzam és az RMDSZ kizárólag kulturális, vagy legfeljebb regionális autonómiát szeretne Székelyföld számára Románia területén belül...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.