2017. október 8., vasárnap

SZIRÉNHANG

HUPPA BLOG
Szerző: SZELE TAMÁS
2017.10.07.


Vagy szirénahang, a csoda se tudja már eldönteni. Kérem tisztelettel, helyesbítenem kell néhány nappal ezelőtti írásomat. Abban ugyanis azt írtam, hogy a Jobbik soha nem ajánlott koalíciót egyetlen más politikai pártnak sem. Koalíciót mondjuk most sem ajánl, ez technikailag igaz is – de azért a baloldali választók szavazatait elvárná…

Úgy is mondhatjuk, hogy Vona Gábor szintet lépett, és most már level 39 warlock-firemage, de ez csak a szerepjátékosoknak mond valamit, egyszerűbben úgy fogalmazhatnánk, hogy fuvolázik, mint a hammelni patkányfogó, csalogatja, akit lehet. Hát remélhetőleg nem sokan fognak vele tartani, mert ebből nagy csalódás lehet, akkora, hogy az életben nem felejtjük el. De lássuk, mi történt.

Ugyebár, Botka mester a hét elején lemondott a miniszterelnök-jelöltségről, itt bővebben nem részletezhetjük, miért is, illetve részletezhetnénk, csak akkor ennek az írásnak az kéne legyen a címe, hogy Háború és béke, valamint legalább hét kötetben jelenne meg. Maradjunk annyiban, hogy lemondott. Amit Vona Gábor nem kis kárörömmel vett tudomásul, főleg, mert ez alkalomból elmaradt a tévévitája Botkával – egy gonddal kevesebb. Sőt, ha már így alakultak a dolgok, Facebook-posztban szólította meg a baloldali választókat – és itt kezd tragédiába fordulni a komédia.

Mert mit ír Vona Gábor?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.