2017. október 31., kedd

TIBORCZ ISTVÁN CÉGEI: TITKOK, HAZUGSÁGOK ÉS EGY TEMETKEZÉSI VÁLLALKOZÁS

HVG ONLINE - GAZDASÁG
Szerző: hvg.hu
2017.10.30.


Az elérhető adatok szerint nem sok cégben van érdekeltsége, valójában ennél nagyobb játékos Tiborcz István, a miniszterelnök veje, aki hétfőn egy meglepő interjúban nyilatkozott arról: tulajdonrésze van egy olyan cégben, amelyhez számos furcsa ingatlanvásárlás kötődik.

Rögtön magától Tiborcz Istvántól tudhattuk meg az Origónak adott interjújából, hogy tulajdonrésze van a BDPST Zrt.-ben. A tulajdonlás ténye nem annyira meglepő, mint maga a nyilatkozat. Azt ugyanis korábban is tudni lehetett, hogy Tiborcz Istvánnak köze van a luxusingatlanokkal foglalkozó céghez.

2015 augusztusában egy korábbi üzlettársa és ügyvédje, Hamar Endre segédkezett a BDPST Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt. bejegyzésekor, a regisztráció illetékét pedig Tiborcz számlájáról utalták. A céget még így is csak Tiborcz-közelinek nevezhettük, arra bizonyíték nem akadt egészen máig, hogy Orbán vejének hivatalosan is részesedése van a cégben.

Most viszont – ez már meglepő volt – Tiborcz úgy állt elő az információval, hogy annak sem a Cégközlönyben, sem az erre alapuló céges adatbázisokban nincs nyoma, állítása szerint egyedül a részvénykönyv tartalmazza azt. A Cégközlönyből csak az derül ki, hogy a BDPST Zrt.-ben idén augusztus 31-én 1601 törzsrészvényt vásároltak, ennek a tranzakciónak a bejegyzése az október 22-én frissített e-cégközlöny szerint még folyamatban van...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.