2017. október 6., péntek

TÓTH JÓZSEF: AZ ÉN MUNKÁMAT A VÁLASZTÓK MINŐSÍTIK

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: BÍRÓ MARIANNA
2017.10.06.


Megvan a lehetőség Budapest megnyerésére – állítja a XIII. kerület szocialista polgármestere, ám a párt- és szövetségkötési ügyeket intim dolognak tartja, ezért inkább a kerület új egészségügyi szolgáltatásával, azaz a munkával foglalkozik. Az ugyanakkor szavaiból világossá válhat: egy, az állampolgároknak fontos beruházás nyomán is szembetűnő, hogy kormányzati ellenszélben nehéz érvényesülni egy önkormányzatnak.

– Mi lesz most az MSZP-vel?


– A párt el fogja rendezni a dolgát. Ez pártügy, a pártvezetés feladata rendet tenni.

– És mi lesz azzal a feladattal, amellyel Botka László bízta meg Önt?

– A munkáról, amelyet vállaltam és elvégeztem, még szeptemberben leadtam a jelentésemet annak, aki megbízott. Ez ott van a párvezetésnél is. Megvan a lehetőség Budapest megnyerésére – ezt kiemelem, ahogyan azt is, hogy intim dolgokat nem a nyilvánosság előtt végzünk. Márpedig a politikában a szövetségkötés és a személyi kérdések intim dolgok. Ehhez tartottam magam az elmúlt másfél hónapban, s ezután is ehhez fogom.

– Ez azt jelenti, hogy hiába nem kormányfőjelölt már Botka László, ön továbbra is részt vesz a szövetségkötési kísérletben?

– Örülök annak, hogy önkormányzati vezetőkre is számítanak a választási felkészülésben. Ennyi. Többet nem kívánok erről mondani.

– Gondolom, már csak azért is számítanak önre, mert az egyik legsikeresebb önkormányzati vezetője a pártnak.

– Az én munkámat a választók minősítik. Az elmúlt 27 éves tapasztalatom az, hogy nekem az állampolgárok oldaláról kell megközelíteni a dolgokat.

– Erről szól a most átadott beruházás is?

– Na, erről már szívesebben beszélek. Ilyen projekt önmagában nem létezik, itt is rendszerszintű gondolkodásra van szükség. Mára elértük, hogy a XIII. kerület magas minőséget biztosító, dinamikus, fenntartható, visszafordíthatatlan fejlődési pályán van. Ennek része, hogy rövid, közép és hosszútávú programokat is kidolgozunk, véghez viszünk. 2033-ig vannak elképzeléseink arról, hogy milyen irányba építkezzen tovább a kerület. Először 1997-ben fogalmaztuk meg az általános fejlesztési tervünket, amelynek három pillére volt: a lakófunkció bővülése, a kereskedelmi és szolgáltatóegységek építése, valamint a magas színvonalú infrastruktúra és a rekreációs területek fejlesztése. Mi már akkor megfogalmaztuk azt is, hogy az integrált településfejlesztés hívei vagyunk, tehát nem elég épületeket felépíteni, a humán szolgáltatásokat ezzel párhuzamosan, egyenlő súllyal kell fejleszteni. Valamennyi megjelölt területen komoly eredményeket értünk el: a tőkevonzóképességünk igen nagy, egymillió négyzetméternyi kereskedelmi szolgáltatóegység települt ide, már 30 ezer vállalkozás működik. A fejlesztések mintegy 70 ezer munkahelyet teremtettek a kerületben. Eközben mintegy egymillió négyzetméternyi lakóterületet is építettünk. Amikor polgármester lettem, 54 ezer lakás volt a kerületben, ma már 74 ezer van, miközben objektív visszajelzések szerint minden negyedik-ötödik fővárosi lakásvásárló jelzi, hogy a XIII. kerületben szeretne ingatlant vásárolni. Ezzel egyenes arányosságban települnek ide a multinacionális vállalkozások is, magyarán a kerület fenntartható fejlődési pályán van...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.