2017. október 13., péntek

VÁLASZTÁSI NYUGGERSIMOGATÓ

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2017.10.12.


Jön a gigantikus nyugdíjemelés, jön a nyugdíjprémium, eljött végre a nyuggerkánaán.
Szeretett kormányunk savanyúképű pénzügyminisztere egy második kerületi idősek otthonában tartott rendezvényen elénekelte a fideszes kottából a vezérszólamot, mely arról szólt, hogy míg a rút szocik elvettek a nyugdíjasoktól egy havi nyugdíjat, addig lám, ők most nyugdíjprémiumot is adnak.
Hogy amit a szocik elvettek, azt előtte ők adták - ez persze nem zavarja a papagájkommandót.
Igaz, csak a háromnegyed részét tudták odaadni a tervezettnek, mert jött a pénzügyi világválság, így hát egy havi nyugdíjat nem is tudtak sajnos visszavenni...
Meg az sem, hogy míg az egy havi átlagnyugdíj százezren felül volt, most a nyugdíjprémium el fogja érni akár a havi ezer forintot is, már, ha a nyugdíj eléri a havi százhuszonötezer forintot.
A szocik hajdan a tizenharmadik havi nyugdíjjal évi százezren felül adtak az átlagnyugdíjasnak, a fidesz most éves szinten tizenkétezer forintot ad, annak dacára, hogy választási igérete szerint vissza kellett volna adnia a tizenharmadik havi nyugdíjat, sőt, be kellett volna vezetnie a tizennegyedik havi nyugdíjat is.
Ez éves szinten negyedmillió forint lett volna - ezzel szemben ünnepeljük ma a tizenkétezres választási alamizsnát.
Bolond nép bolond nyuggerei.
Ha az Orbán-banda ígéreteit betartja, ma minden veterán libacombbal a kezében éltetné Büszkeségünket, de érdekes módon, kevés az elégedett nyugger, azok is mindig új és újabb, ismeretlen orvosukkal, gyógyszerészükkel konzultálnak Alzheimer-kór ügyében.
Viszont a nyugdíjasok hasbaakasztása zavartalanul folyik, sok nyugdíjas vevő is rá, ennek oka pedig az alattvalói mentalitás, mely Purgly Magdolna cselédjének karácsonyi ajándékától a mai, törvényben rögzített kormányzati kötelezettségig ível.
Talán majd ha egyszer megérti magyarember, hogy a kormány azt a pénzt adja neki, amit tőle vett el, akkor talán lehet ebben változás, sacc/kb úgy kétszáz év múlva.

Ami a nyugdíjak inflációhoz igazítását illeti, az további tizenkétezer forintot hoz a nyugdíjas konyhájára.
Ezt a pénzt januárban kellett volna megkapni az istenadtának, de nem kapta meg, mert még a meglevő szomorú állapotánál is khm... - szóval még annál is hülyébbnek nézték a nyugdíjast, és egy százaléknyi emelést sem akartak adni, hiszen a választások még oly távol voltak, a hála pedig nem időtálló termék.
Most kell azt az emelést odaadni, meg majd jövő év elején, hogy az aranyhal memóriájával rendelkező választó el ne felejtse, ki dobott a kalapjába egy kis pénzt.
Sem a nyugdíjprémium, sem a nyugdíjak inflációhoz igazítása nem könyöradomány, hanem a mindenkori kormány számára törvényi kötelezettség, utóbbi esetben még késedelmi kamat fizetésének kötelezettsége is felmerülhetne, ha a kormány jellege nem egyezne a kormányfő kissé sikos állagának jellegével.
A trükk egyébként az, hogy a kétféle kifizetést összemossák és folyamatosan az átlag-nyugdíjjal példálóznak, jóllehet a nyugdíjasok több, mint felének nyugdíja százezer forint alatt van, és annak számára, aki nyolcvanezer forint nyugdíjat kap, a büszkén emlegetett tizenkétezer forint már csak kilencezer hatszáz forint emelést jelent.
A nyugdíjprémium idén szintúgy hasonlóan alakul, így a büszkén kommunikált huszonnégyezer forint helyett tizenkilencezer forint körül kap az alacsony nyugdíjjal rendelkező áldozat.
Hangsúlyozom, nem adományként, hanem törvényi kötelezettségként, melyet a nyugdíjprémium tekintetében még a szocialista kormány hozott...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.