2017. október 31., kedd

VALÓSÁG NAGYBÁTYÁM

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2017.10.31.


Balog-embertelen miniszter azt találta mondani virágos jókedvében, hogy: „Az Országos Roma Önkormányzatnak az elmúlt huszonöt évből volt négy botránymentes éve, amikor Farkas Flórián volt az elnök.” Mindeközben Farkas Flórián ellen most is több büntetőeljárás zajlik, többek között csalás, költségvetési csalás és közokirat-hamisítás gyanújával.

A két dolog valahogyan ellentmond egymásnak a formállogika szabályai szerint, ezért az embertelen, illetve minisztériuma kapott négy kérdést, amire nem sikerült válaszolni, illetve azt, hogy „A Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség a legnagyobb hazai cigány szervezet, akik mindig szót emeltek a magyarországi cigányságért és képviselték őket.

Mint valami rosszul programozott, beszélő robot, vagy agyalágyult kisiskolás. Ugyanígy, a Czeglédy-ügyben a bíróság kimondta, hogy tizenegy károsult van nyolcszázezres tétellel, rá egy napra fideszék ezer emberről és százmillióról vakognak újra, mintha a valóság nem létezne, illetve számukra egy másik valóság világítana, ami már ontológiai probléma, nem tiszta hazugság.

Erről a valóságról azt tartják az okosok, hogy a tudatunktól függetlenül létező dolgok összessége, minden, ami valaha létezett, és minden, ami jelenleg is létezik. A valóság anyagi, tárgyilagos, független a megfigyelőtől, annak helyzetétől, független annak ismereteitől, értékítéletétől és nézeteitől is. A valóság megtapasztalásának vannak korlátai, de a megismerésére tehetünk erőfeszítéseket...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.