2017. október 20., péntek

VENDÉGMUNKÁSOK

HUPPA BLOG
Szerző: FÁBIÁN ANDRÁS
2017.10.20.



Scheer Sándor, a Market Zrt. elnök-vezérigazgatója a minap arról beszélt, hogy néhány éven belül elkerülhetetlenné válik kínai, vietnami, indonéz és pakisztáni vendégmunkások szerződtetése a magyar építőipari cégekhez. Onnan ugyanis már most 20-30 ezer ember hiányzik.

Néhány évig úgy tűnt, hogy a Magyarországról elszivárgó honi szakmunkások helyébe Ukrajnából és Romániából érkezik majd a magyar ajkú utánpótlás. Hamar kiderült azonban, ami nagyon is várható volt: a jól képzett határon túliak, amint megkapták a magyar állampolgárságot és vele a schengeni állampolgárok jogosítványait, már pakoltak is, és mentek tovább Ausztriába, Németországba, Angliába. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy nem csak a szakmunkásokkal van ez így. Egy évvel ezelőtti erdélyi barangolásom során alkalmam nyílt egy helyi, magyar önkormányzati képviselővel beszélgetni. Büszkén említette, hogy egyszem kislánya, a szeme fénye, a budapesti SOTE orvosi karán tanul. Van ugyan még hátra bő másfél éve, de Amerikában már várja a munkahely. Ahogy lediplomázik, csomagol és irány az újvilág.

Visszatérve az építőiparhoz, ha a 2011-es évi termelés alakulását vesszük 100 %-nak (odáig az építőipar – leginkább az általános nemzetközi válság miatt – mélyrepülésben volt), akkor mára körülbelül 40%-osra tehető a termelésnövekedés. A számokat azonban nem a lakásépítések nyomják felfelé, mégpedig a lakosság hitelfelvételi kedvének erős visszaesése és stagnálása miatt. A hitel-kereslet csökkenése főként a kudarcos lakossági (deviza)hitelek miatt kialakult negatív társadalmi visszhang következménye. Az óriási sikerként tálalt CSOK érezhető változást ezen a területen nem hozott. Hiába vennék fel ugyanis a családok a 10+10 milliós kedvezményes kamatozású lakástámogatási hitelt, a munkahelyi, szociális és egyéb bizonytalansági tényezők hosszú távon nem teszik beláthatóan biztonságossá a törlesztési feltételeket. Ráadásul az emberek tudatalattijában él még az emlék, hogy annak idején a devizahitellel is a Fidesz-kormány ajándékozta meg őket. Ennek kimenetele már ismert, és senki nem érzi védve magát attól, hogy a CSOK esetében is valami hasonló ne következzék be. Teszem azt egy hirtelen jelentős kamatemelés formájában, amennyiben mondjuk az MNB „nemzeti érdekű közkiadásai” ilyesmit tennének indokolttá. Eközben a kormány mégis minden lehetséges módon igyekszik vonzóvá tenni a hitelfelvételt, hiszen az emlékezetes Orbán-program következményeként ma már a magyar bankoknak körülbelül az 50%-a állami vagy csókos kezekben van. Ideje lenne hát nyerni is rajtuk valamit. A lakóingatlan-árak viszont az egekbe szöktek, a fiatalok és a kiskeresetűek számára gyakorlatilag elérhetetlenné váltak. Ennek ellenére a kereslet nő, sőt, sokszor már a tervezőasztalon elkél a lakások többsége. Bérlakás-program még gondolati síkon sem létezik a kormány szociális politikájában, ha egyáltalán létezik a szociális politika fogalma Magyarország kormányának zsebszótárában...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.