2017. október 17., kedd

ZÁVECZ TIBOR: ELFÁRADÁS FENYEGETI A FIDESZT

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: CZENE GÁBOR
2017.10.17.


A kormánypárt pánikolhat, hiszen szavazói közül most jóval kevesebben mennének el szavazni, mint négy évvel ezelőtt – hangsúlyozza a ZRI Závecz Research ügyvezető igazgatója.

Előfordult már önnel, hogy a megrendelő párt, amikor megbízta egy felmérés elkészítésével, a kívánatosnak tartott eredményt is a tudomására hozta?

- Több mint harminc éve vagyok közvélemény-kutató, huszonhét éve van parlamentáris demokrácia Magyarországon. Most is több párt megbízásából készítünk felméréseket. Higgye el, hogy eddig soha, senki nem mondta meg – még csak nem is utalt rá –, milyen eredményt szeretne látni.

- Isten engem úgy segéljen?

- Nyugodtan leírhatja: Isten engem úgy segéljen! A megbízónak is érdeke, hogy az adatok a valós helyzetet tükrözzék, és nekünk – ahogyan mindenkinek, aki ebben a szakmában dolgozik – szintén érdekünk, hogy tőlünk telhetően a valós helyzetet mutassuk be. Máskülönben kockára tennénk a jó hírünket. Nem kizárólag politikai témákkal foglalkozunk. Figyelnünk kell az üzleti szférára vagy a tudomány világára is, ahol különösképpen fontos a megbízhatóság és a hitelesség. A közvélemény-kutatás bizalmi műfaj, ami nem engedi meg a manipulációt. Ha valaki ilyesmire vetemedne, nem élne meg a piacon.

- Feltéve, hogy piaci körülmények uralkodnak.

- Abban a szegmensben, ahol mi mozgunk, a piaci körülmények a meghatározók.

- Arra sincs példa, hogy a nyilvánosságnak szánt felmérés a fiókban marad?

- A pártpreferenciák vizsgálatát mindig a nyilvánosság számára készítjük. Más esetekben a megrendelőtől – az adatok birtokosától – függ, hogy mit tesz közzé és mit nem. Erre nincs ráhatásunk, mi csak mérőműszerek vagyunk.

- Az adatok egy részének eltitkolásával is lehet manipulálni.

- Senkitől sem várható el, hogy a saját pénzéből készült felmérés eredményét kötelezően nyilvánosságra hozza akkor is, ha abból politikailag vagy üzletileg hátránya származhat. A lényeg az, hogy a vizsgálatnak az a része, amely végül nyilvánosságra kerül, megfeleljen a valóságnak.

- Mit szól ahhoz, hogy az MSZP nekiment a Mediánnak, amiért mélyponton mérte a szocialista párt népszerűségét?

- A politikai élet szereplőinek teljesen fölösleges a közvélemény-kutatók hitelességével vagy hiteltelenségével foglalkozniuk. Ez rossz téma. Szerintem használniuk kell az adatokat, az vezeti őket előre.

- Feltételezem, a közvélemény-kutatók sem tévedhetetlenek.

- A konkrét esetben a szocialisták a biztos pártválasztók körében kimutatott támogatottságukat kevesellték. Pedig ennek, egyelőre legalábbis, nem szabad túlzott jelentőséget tulajdonítani. Jelenleg annyira alacsony a biztos pártválasztók aránya – nagyjából a választópolgárok harmada –, hogy a mérési hibahatár plusz-mínusz hat százalék között mozog. Ezek tehát egyelőre tájékoztató jellegű adatok, amelyek orientálnak ugyan, de mindenképpen nagy óvatossággal kezelendők. A szocialisták akkor kezdhetnek el igazán aggódni, ha a parlamenti választás közeledtével növekedésnek indul a biztos pártválasztók tábora – ami óhatatlanul bekövetkezik –, és ennek nem lesz pozitív jele a népszerűségükben...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.