2017. november 6., hétfő

A KDNP RÁREPÜLT A FŐÁLLÁSÚ SZÜLŐ INTÉZMÉNYÉNEK ÖTLETÉRE

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2017.11.06.


Noha az ötletgazdát nem kérdezték meg, Tóth I. János mégis örül annak, hogy az egyik kormánypárt lát fantáziát az elképzelésében. Korábban már írtunk arról, hogy a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Filozófia Tanszékén oktató Tóth kidolgozott egy olyan tervet, mely gyógyír lehet a hazai népességcsökkenés problémájára. Noha az elképzelés erősen megosztja a közvéleményt, legalább társadalmi vita kezdődhet az egyik legégetőbb kérésről, mely erősen meghatározza majd Magyarország jövőjét. A lehetőségekről beszélgettünk a főállású szülő intézményének kitalálójával, koncepciójának kidolgozójával. 

- Elég érzékeny témához nyúlt, amikor a főállású szülő intézményének bevezetését kezdeményezte, ami az első reakciók hangvételén is érződött. Most azonban úgymond „nevére vette” az elképzelést a KDNP, amely ha elkezd valamit népszerűsíteni, abból biztosan lesz valami. Egyáltalán felvették önnel a kapcsolatot a kormánypárt képviselői?

- A fenntarthatóság témáját kutatva jutottam el a fenntartatható népesség kérdéséhez. Kimondottan a főállású szülőség témakörében az első tanulmányom tavaly a Valóság című havilapban jelent meg, ami – mit mondjak – kevés megértésre talált. A főállású szülőség egy új típusú közalkalmazotti állás lenne, amelynek keretében az állam a házaspár egyik tagjának – kezdetben az anyának – egy közalkalmazotti munkabért fizetne, mondjuk a gyerekek számával arányosan havonta nettó 50-240 ezer forintot. Ez a munkabér egyrészt kompenzálná a gyereknevelés magas költségeit, másrészt időt és státuszt biztosítana a legalább öt saját gyerek felneveléséhez. A nagy ellenkezés után én is meglepetten hallgattam a KDNP-nek az október 20. sajtótájékoztatóját. Ebben egyrészt beszámoltak arról, hogy a 35-44 éves korosztályban a gyermektelenek aránya 41%; másrészt, hogy ebben a korcsoportban is vannak olyan nők, akik számára sokkal fontosabb a család és a gyermek, mint a munkahely és a karrier, s őket a főállású anyaság intézményének a kiterjesztésével lehetne segíteni. Természetesen örülök annak – még ha nem is kerestek meg –, hogy ez a lehetőség, ez a népesedéspolitikai csodafegyver kezd megjelenni a politikusok gondolkodásában is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.