2017. november 19., vasárnap

A KÖZMUNKAPROGRAM LEÉPÍTÉSE JÓ IRÁNY, DE TÖBB BÖLCSESSÉG KELLENE HOZZÁ

MÉRCE
Szerző: MOLNÁR GYÖRGY
2017.11.18.


A kormányzati foglalkoztatás- és szociálpolitika sarokkövének tekinthető közfoglalkoztatás 2012 óta töretlenül nőtt. Idén azonban jelentős fordulat állt be, vélhetően a munkaerőhiány megjelenésére reagál úgy a kormányzat, hogy idén először csökkentette a közmunkások átlagos létszámát. A fordulatot egy márciusi kormányhatározatban jelentették be, ami nem csak a program csökkentését irányozza elő, de több ponton olyan rendszerhibákat is orvosolni igyekszik, amikre szakemberek évek óta hívják fel a figyelmet.

A döntéshozók reakciója a megváltozott körülményekre elég lassú volt, pedig az intő jelek legkésőbb 2015-ben feltűnhettek volna, amikor a közfoglalkoztatásra szánt 270 milliárd forintot nem sikerült teljes egészében elkölteni. A szakmai jelzések ellenére 2016-ban még jelentősen, az előző évi kiadások negyedével meg is növelték a közfoglalkoztatás költségvetési keretét, amit szintén nem sikerült elkölteni.

A kormányhatározatot követően aztán a 2016-os 223 ezerről 2017 első 8 hónapjában átlagosan 185 ezerre csökkent a közfoglalkoztatottak száma, ami nagyjából a 2014-es szintnek felel meg. A határozat szerint a célszám a 150 ezer, 2020-ig kellene ekkorára csökkenteni a programot
.

Ebben az írásban arról lesz szó, hogy mire ad, és mire nem ad megoldást az új kormányhatározat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.