2017. november 28., kedd

A NAGY BELGRÁD-BUDAPEST ÁTVERÉS


B1 BLOGCSALÁD
Szerző: nickgrabowszki
2017.11.27.


A naiv álmodozó Orbánt lehúzzák a kínaiak.

Pillanatnyilag ott tartunk, hogy Kína épít egy vasutat Belgrád és Budapest között, amelynek a magyar adófizetőkre jutó költsége 750 milliárd forint + kamatok, és ezt

- a magyar miniszterelnök nagy eredménynek tartja,

- a kínai miniszterelnök pedig udvariasan win-win szituációnak nevezi.
És ez jól is el is mondja, ki nyer valójában az üzlettel.

Magyarországnak és Szerbiának lesz egy, a két fővárost összekötő vasútja, ami most is van, és ami nincs összekötve semmivel, mert nem is lehet. Tekintetbe véve, hogy a vasút nem folytatódik egyik végpontból sem, mert nem is lenne értelme, mert tengeren hatodannyiba kerül az áruszállítás, mint szárazföldön, továbbá hogy mind Belgrád, mint Budapest áruáteresztő-képessége és a térség árufelvételi kapacitása világgazdasági mércével mérve jelentéktelen, elmondható, hogy

építünk egy vasutat a semmiből a semmibe, de legalább drágán.

Ez a viszonylat soha nem fogja visszahozni az árát, teljes illúzió tőle valamiféle kolosszális fejlődést, a GDP megduplázását várni. Új Selyemút nem lesz, nem lehet, mert már a középkorban is csak a luxusárút érte meg szárazföldön szállítani. Jelentőségét a Selyemút akkor veszítette el, amikor a portugálok megkerülték Afrikát. Amíg a Szuezi- vagy a Panama-csatorna hajózható, és Afrika megkerülhető marad, addig nem is fogja visszanyerni.

De ettől függetlenül a kínaiaknak ez a vasútépítés jól jön, mert lassul a gazdaságuk, és ezzel egyszerre fektetik be a hatalmas tőkefeleslegük egy részét, valamint a jórészt feleslegessé vált építőipari kapacitás egy szeletét. Ez a vasút nem az övék lesz, ők csak felépítik és piaci áron, piaci kamatokkal kifizettetik.

És ezt nevezik ők win-win szituációnak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.