2017. november 11., szombat

A SZÜLŐK ELLENZIK A GIMNÁZIUMBEZÁRÁSOKAT, HIÁBA ERŐLTETI AZ IPARKAMARA

MÉRCE
Szerző: DIÓSZEGI-HORVÁTH NÓRA
2017.11.10.


Emlékszünk még erre?

Ma a szülők meg vannak győződve róla, hogy ha a gyereknek van egy érettségije, minden ajtó nyitva áll előtte. Ez rossz beidegződés.

Ezzel a sarkos véleménnyel próbálta a nyáron Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke indokolni, hogy miért hirdettek háborút a gimnáziumok ellen (igen, mondta azt is, hogy kár, hogy az önkormányzatok félnek a gimnáziumok bezáratásától, pedig…).

Nem meglepő, hogy az Iparkamara elnöke abban érdekelt, hogy minél több gyerek menjen át a szakképzésbe, hiszen a lassan az ajtón kopogtató munkaerő-piaci katasztrófa ésszerű megoldása valóban az lenne, ha jól képzett munkaerőt lenne képes útjára bocsájtani a szakképzés. Ez nem egyik pillanatról a másikra kivitelezhető dolog, ehhez koncepció kéne, az, hogy a szakképzést ne szétverje, hanem újraépítse az oktatási kormányzat. Ez jelenleg nincs így, sőt, épp az ellenkezőjét látjuk.

Talán nem véletlen az sem, amit egyébként szintén Parragh citált elő:

Az elmúlt öt évben 100 ezer gyerek esett ki a középfokú képzésből, ebből 84 ezer a szakképzésből.

Bizony, bizony, a szakképzés jelenleg totális kudarc, egy zsákutca, végzettség nélkül hullanak ki belőle a gyerekek, és még aki végez, annak is komoly problémái lehetnek az elhelyezkedéssel.

Szóval alapvetően nem lenne probléma azzal, ha többen választanák maguknak ezt az életpályát – de őszintén, ki az a hülye, aki ma be akarna ugrani a szakképzésbe?

Biztosan nem megoldás erre a kényszerítés, vagyis a gimnáziumok bezáratása, hiszen nem ettől lesz jobb a szakiskolák, szakgimnáziumok helyzete.

És hát az a helyzet, hogy például a gyerek meg a szülő nem hülye.

A Szülői Hang Közösség online véleményfelmérést készített, több mint 1000 szülő töltötte ki – és bár reprezentatívnak nem tekinthető a kutatás, de minimum beszédes, főleg, mivel rengetegen nem csak ikszeltek, de ki is fejtették véleményüket. Lássuk tehát, mit gondolnak a szülők az Iparkamara elképzeléseiről:...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.