2017. november 20., hétfő

AZ OKTATÁSI HIVATAL VÁLASZA A TANULÁSI PROBLÉMÁS GYEREKEKNEK: FOGYATÉKOS, VAGY NEM LÉTEZIK

B1 BLOG
Szerző: B1blog
2017.11.20.



Magyar abszurd: jövőre a tanulási problémával küzdő gyerekek a törvény értelmében nem küzdenek tanulási problémával, vagy egyszerűen fogyatékosnak minősítik őket. 

Az ország minden iskolájába megérkezett az Oktatási Hivatal várva-várt levele, amely iránymutatást ad, hogyan is értelmezendő a sok kérdést felvető “Taigetosz-törvény”, azaz a beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő (BTMN) gyerekekértékelését szabályozó rendelet. Az új szabályok 2018. szeptember 1-től érvényesek.

A tizenhat oldalas levélen a “Logopédia- BTMN Munkacsoport” aláírás szerepel, a tartalomból pedig kiderül, hogy ez a szakmai tömörülés éppen a saját feloszlatásán dolgozik.


A következő tanévtől ugyanis a BTMN nem létező probléma, és ha az illetékes pedagógiai szakszolgálat mégis ezt állapítaná meg, annak semmilyen hatása nem lehet a gyerek iskolai karrierjére. Eddig, akinek ilyen szakvéleménye volt, mentesülhetett az érdemjeggyel történő tantárgyi értékelés alól. Hamarosan ez a lehetőség megszűnik, így lesz egy olyan, nagyobb létszámú réteg, akiknek hirtelen segítség nélkül kell majd boldogulniuk egy számukra idegen rendszerben.

A sajátos nevelési igény, SNI a fogyatékosságok (és a fogyatékosság súlyosságú vagy jellegű, úgynevezett “zavarok”) köznevelési megnevezése” - fogalmaz az Oktatási Hivatal szakértői munkacsoportja - “míg a BTMN egy magyar sajátosság, mely nemzetközi gyakorlatban nem ismert, egy, a fogyatékosságnál enyhébb vagy jobb prognózisú kategória”.

Kedves dolog arra hivatkozni, hogy más országokban a részképesség-zavarokkal vagy átmeneti, fejleszthető lemaradással küzdők integráltan tanulnak, tehát ilyen probléma valójában nincs is. Az apró csúsztatás ott van, hogy máshol a személyre szabott fejlesztés és az egyéni sajátosságokra épülő foglalkozások automatikus részei a pedagógiai programoknak, és mindenkinek egyformán járnak. Itt pedig a következő tanévtől - szintén egyformán - senkinek nem fognak járni, hacsak nincs arról papírja valakinek, hogy fogyatékos.

Mi lesz ezekkel a gyerekekkel néhány éven belül?

Vagy kihullanak a rendszerből, vagy esélyük sem lesz valós képességeikhez méltó oktatáshoz jutni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.