2017. november 18., szombat

BEPERELTE A MÉDIATANÁCSOT A CLASS FM TULAJDONOSA

444.HU
Szerző: ALBERT ÁKOS
2017.11.17.


A tavaly elnémított Class FM tulajdonosa pert indított tegnap a Médiatanács ellen és a rádiófrekvenciára kiírt pályázat azonnali visszavonását követeli - írja a 24.hu. A pályázatnak múlt héten kedden volt a beadási határideje, és azon mindössze két cég indult el. Az egyik pályázó az Andy Vajna kormánybiztos volt alkalmazottjához köthető Hold Reklám Kft., a másik az Advenio Zrt., a Class FM tulajdonosa.

Az Advenio már eddig is perben állt a Médiatanáccsal, amiért az tavaly nem hosszabbította meg a Class FM frekvenciaengedélyét, illetve több bírságot is kiszabott a rádióra. Ezek a perek jelenleg is folyamatban vannak, és azt remélik tőlük, hogy végül visszaszerezhetik a régi frekvenciájukat. Azonban, hogy ügyfélként beleláthassanak az egykori frekvenciájukra időközben kiírt országos kereskedelmi rádiós pályázati eljárás lebonyolításba, azon is elindultak.

A lap szerint az Advenio Zrt. a mostani bírósági keresetében azt állítja, hogy a rádiós pályázat lebonyolítása során a Médiatanács olyan súlyosan megszegte az alaptörvényben, a médiatörvényben, a közigazgatási eljárási törvényben és a nemzetközi jogi normákban megfogalmazottakat, hogy az indokolná a pályázati eljárás azonnali visszavonását. Például állítólag jogellenesen módosított a banki igazolások jogszabályi követelményein, valamint jogellenes értékelési szempontok kerültek a pályázati kiírás pontrendszerébe, illetve a pályázati kiírás szövege sem felel meg a médiatörvénynek és a közigazgatási eljárási szabályoknak.

A kereset benyújtásán kívül pedig a Médiatanácshoz fordultak, mert szerintük a testület a cég leveleit és az abban foglalt aggályait állítólag nem válaszolta meg a pályázat kiírását követően. Plusz a Médiatanács által közzétett pályázati felhívás számos ponton diszkriminatív, valamint megsérti a hatályos Médiatörvény egyes rendelkezéseit. A cég szerint ezért a Médiatanács visszaél törvény adta hivatali hatalmával.

Az Advenio Zrt, és így a Class Fm tulajdonosa, Michael McNutt a lapnak megerősítette, hogy bírósághoz fordultak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.