2017. november 25., szombat

DOBREV KLÁRA: AHOGY ÍGÉRTEM, ITT A JEGYZŐKÖNYV

SZTÁRKLIKK
Szerző: KÁTAI B. ZSOLT
2017.11.25.


...Nyomozó: Az eljárás adatai szerint az Altus Portfólió Kft. több alkalommal adott 2016, 2017 évben kölcsönt a Humán Operátor Zrt. részére. A fentiek alapján kérem nyilatkozzon ezen kölcsönszerződések tartalmával kapcsolatosan.

Tanú: Kérem, a tanúkihallgatási jegyzőkönyv szó szerinti rögzítését.

Nyomozó: A jegyzőkönyv szó szerint kerül rögzítésre.


Tanú: A kérdés megválaszolása előtt elöljáróban annyit el szeretnék mondani, hogy magát az eljárást egy politikai motiváltságú eljárásnak tartom. Önmagában az, hogy a Fideszes többségű Országgyűlés határozatban dönt egy ember bűnösségéről, a jogállam megcsúfolása. Az, hogy a eljáró hatóságok, a NAV, a felügyeletet gyakorló ügyészég az eljárás során folyamatosan szivárogtat a kormánypárti sajtónak, az baj, az, hogy az idézésről a kormánypárti sajtó hamarabb szerez tudomást, mint én magma, az nagy baj. Az pedig, hogy ezek után sem a nyomozó hatóság, sem az ügyészség szolgálati titoksértés címen még csak vizsgálatot sem indít, az bűn.

Az ügy minden minden érdemi részét ismerve, az Önök rendelkezésére állnak a szerződések, levelezések, gondolom a beszélgetések leiratai is, ezért pontosan tudhatják, hogy a gyanúsítást képező alap ügyhöz érdemi hozzászólni valóm nem tud lenni.

Tanúkihallgatásom egyetlen célját abban látom, hogy a Fidesz kampányának megfelelően a kormánypárti sajtóban többször le lehessen írni, lehessen fényképet készíteni arról, hogy a kormány egyik legádázabb politikai ellenfelének, Gyurcsány Ferencnek a feleségét büntetőüggyel hozzák összefüggésbe. Hogy ebben az eljárásban bárki parancsra, utasításra, vagy saját meggyőződésére vesz részt, azzal csak a saját lelkiismeretének tartozik elszámolni."...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.