2017. november 10., péntek

EGY POLITIKAI SZEREPOSZTÓDÍVÁNY ÖNKÉNTESEI ŐK, AKIK KURVÁNAK ÁLLTAK, MERT JÖVEDELMEZŐ VOLT SZÁMUKRA

KOLOZSVÁRI SZALONNA - NEHAZUGGY
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2017.11.10.


...A Fidesz-KDNP úgy költi a közpénzt kampányfinanszírozásra, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne, ha pedig lebuknak, azonnal letagadják, mint egy rossz tolvaj. Az, hogy bírósági ítélet ellenük szinte soha nem született, nem azt jelenti, hogy a felmerült vádak hamisak lettek volna. Egyszerűen arról van szó, hogy a hatóságoknak nem érdekük a kormány elleni nyomozás. A kormánytagok és a hozzájuk köthető vállalkozók egyszerűen sérthetetlenek. Egyelőre legalábbis.

Egy olyan országban élünk, ahol a kormány felhatalmazva érzi magát arra, hogy azt tegyen, amit csak akar. Ugyanis az szerintük a nép érdeke, értünk teszik mindezt. Ők maguk naponta köpik szemen az ellenzéki pártokat, a civil szervezeteket, vagy éppenséggel bárkit, aki kritikát fogalmaz meg velük szemben. Egyszerűen törvényeket írnak saját céljaik érdekében, hogy amit akkor épp törvénytelenül tennének, az hamarosan törvényes legyen.

Úgy irkálják át az alaptörvényt, mintha az egy darab jelentéktelen fecni lenne. Olyan törvények tucatjait tolják át a parlamenten, melyek csakis az ő érdekeiket szolgálják, az emberek véleményét teljes mértékben leszarva. A törvénytelen hirtelen törvényes lesz, a törvényes pedig törvénytelen. Az ellenzéknek lassan nem marad fegyvere a kormány ellen, ugyanis véleménye kinyilvánítására hamarosan már nem marad szabad felület.

A majd 50%-os adót – amelyeket különböző jogcímeken gyűjt be a kormány -, nagy többségében olyan intézkedésekre költik, melyek nem a köz érdekeit szolgálják. Mi működőképes egészségügyet, oktatást, szociális ellátást szeretnénk látni. Nem vagyunk kíváncsiak Orbán Viktor lázálmaira, sem arra, hogy gázszerelők gazdagodjanak meg a mi adónkból. Elég volt abból, hogy a pártkasszában köt ki az a pénz, amit keményen dolgozó emberektől raboltatok el, adó címén.

Ezt a vég nélküli színjátékot már csak az hiszi el, aki anno hitt Kádár meséjének, vagy épp Rákosit éltette. Olyan emberek hisznek már csak nektek, akiknek egy olyan vezérre van szükségük, aki megmondja nekik, mit gondoljanak. Ők a ti politikai bázisotok, azonban maradtak még gondolkodó emberek, akiket nem lehet hülyének nézni. Akiknek elegük van az eszetlen, minden mögött Soros szellemét vizionáló barmokból. Elegük van a Hollikokból, Rogánokból és Németh Szilárdokból.

Elegünk van a jó pénzért a saját anyjukat is eladó, gerinctelen férgekből. A megvesztegethető közszolgákból, a politikai prostituáltakból, akik inkább némán, lehajtott fejel tűrik azt, ami körülöttük folyik, noha pontosan tisztában vannak azzal, hogy ők is cinkosai ennek a rendszernek. Egy politikai szereposztódívány önkéntesei ők, akik kurvának álltak, mert jövedelmező volt számukra. Ők nem áldozatai, hanem kollaboránsai a jelen rendszernek. Bűnösök.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.