2017. november 30., csütörtök

ÉLETKÉPEK EGY SVÁJCI LUXUSSZÁLLODA HÉTKÖZNAPJAIBÓL AVAGY TÚL A CSÚCSON

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / Ütvefúró
2017.11.30.


Az ember kívülről nézve valahogyan úgy képzeli, hogy egy ötcsillagos svájci luxusszállodánál összeszedettebb, rendesebb (hadd ne mondjam: unalmasabb) hely a világon nincs. Közben pedig (mint Ütvefúró újabb posztjából kiderül) tele van Rejtő tollára méltó alakokkal. A mai íráshoz a szerző hosszú hónapokig gyűjtötte az alapanyagot, úgyhogy rögtön minisorozat is lett belőle, aminek folytatása a tervek szerint jövő héten jelenik majd meg. Lássuk tehát, milyen is egy svájci luxusszálloda egy ott dolgozó magyar szemszögéből!

Előszó

Úgy néz ki, révbe értem. Jó a munkahely, a légkör, a kollégák, egyszerűen minden. Itt megbecsülnek, odafigyelnek rád. Ezért igyekszek minden tőlem telhetőt megtenni azért, hogy maximálisan megfeleljek, és maradéktalanul ellássam a feladatom, lehetőleg hiba nélkül.

Júliusban kezdtem, azóta már felvettek állandóra „B” Bewilligunggal, éves állásom van, még fizetésemelést is kaptam. A „B” Bewilligungra büszke is vagyok, mert a 12 magyarból, akikkel 2016 decemberében kezdtem Svájcban, csak nekem van.

Amiket itt most közkincsé teszek, abba kéretik nem belekötni, hiszen csak azt mesélem el olvasmányos formában, ami velem történt. Nem szeretnék bárki lelkivilágába belerongyolni, vagy esetleg a vérnyomását megemelni, ezért a 18-as karikával rendelkező részeket most kihagytam a történetből.

Ez már a negyedik bejelentkezésem. A munkával töltött hónapok száma 4, és végre úgy néz ki, ez hely jó lesz. A jelenlegi helyem 5 csillag superior. Minden tekintetben. Nem véletlenül van az, hogy van, aki 12 éve dolgozik már itt.

Mi az, amit már az első héten kaptunk? Vezetéstechnikai tréninget, és tűzvédelmi oktatást. A tűzvédelmin oltanunk is kellett mind a 150 főnek, habbal, Co-t csak bemutatták...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.