2017. november 22., szerda

ELKÉSETT DOLOG TÁRSADALMI HATÁST VÁRNI AZ ÜGYNÖKAKTÁK BONCOLGATÁSÁTÓL - RAINER M. JÁNOS

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Klubrádió
2017.11.21.


A huszonhét év terhes múlt c. konferencia kapcsán vendégeskedett a Reggeli gyorsban Rainer M. János történész, aki szerint közvetlenül a rendszerváltás után tömegével semmisítettek meg dokumentumokat, de nem csak ez az oka annak, hogy a téma inkább csak egy szűk szakma belső köreit foglalkoztatja.

A konferencia címével kapcsolatban azt monda a „Huszonhét év terhes múlt” Ungvári Krisztián ötlete volt. Rainer M. János úgy vélte, azoknak terhes ez a múlt, akik szenvedélyesen foglalkoznak ezzel a témával. Hozzátette: szeretnék azt hinni, hogy a magyar társadalom számára is fontos ez a dolog, számukra is terhet jelent a közelmúlt, és nem csak egy szűk szakma belő köreit érdekli, de szerinte nincs erre mutató jel. 

A történész szerint már az előremutató, hogy sikerült összehozni levéltárosokat, történészeket, akik között távolról sincs konszenzus arról, hogyan kell ehhez a dolgokhoz közeledni.

Kialakult egy nagyon szenvedélyes, szókimondó eszmecsere, ez már önmagában jó dolog. De én nagyon szkeptikusan viszonyulok a társadalmi érdeklődéshez, illetve ahhoz, hogy ez helyzet megváltozik.” 

Rainer M. János kifejtette: szerinte „nem adott gellert” a magyar rendszerváltásnak ez az ügy; azzal viszont egyetértett, hogy ez egy elkésett dolog, ami a várt vagy remélt társadalmi hatását illeti. 

Ezt rögtön a 90-es években el kellett volna rendezni. Ha akkor volt egy közmegegyezés a politikai erők között - ami arról szólt, hogy nem helyes, ha olyan emberek vesznek részt a közéletben, akiknek a múltja egyik vagy másik része titkos, beleértve a korábbi rendszer hatalmi szervével való titkos kollaboráció kérdését - , akkor kellett volna tenni valamit.” 

Felhívta a figyelmet, hogy erre volt szándék is: Hack Péter és Demszky Gábor nyújtott be törvényjavaslatot, még a kilencvenes évek elején, amit elvetett az országgyűlés, és egy komplikált, következetlen törvényt fogadott el helyette. 

Ebben az ügynök definícióját például úgy fogalmazta meg, hogy az alapján egyelten hálózati személyt sem sikerült azonosítani, mert az iratok oly mértékben csonkák, annyira hiányosak, a nyilvántartások annyira sérültek, hogy megfelelő bizonyításra szinte remény sincs, és erre nem is került sor.”...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.