2017. november 18., szombat

ELRENDELTÉK A NYOMOZÁST HAJDÚ PÉTER CÉGÜGYÉBEN

CIVILHETES
Szerző: borsonline.hu
2017.11.17. 


A Bors korábbi cikkéből derült ki, hogy a cégpapírokon üzlettársának feltüntetett ukrán nő nem ismeri Hajdú Pétert. Az emiatt született bejelentés alapján kezdeményezett eljárást az ügyészség a NAV Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságánál.

Kárpátalján megtalálta a Bors azt a titokzatos ukrán üzletasszonyt, akiről Hajdú Péter úgy beszélt, hogy vele képzeli el a jövőt, akivel külföldi műsorgyártást tervezett, sőt már ötleteik is voltak. Legalábbis nyilatkozataiban ezt állította Hajdú. Mint kiderült, egy magyar anyanyelvű, ukrán állampolgár adatait használták fel a Frizbi Entertainment Kft. és vagyona eltüntetésénél. Cikkeink nyomán október elején bejelentés érkezett a Fővárosi Főügyészségre. A hatóság november 13-án közokirat-hamisítás bűntett miatt ismeretlen személy ellen nyomozást rendelt el. Az ügyben eljáró IX. kerületi ügyész a Nemzeti Adó-és Vámhivatal Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságát jelölte ki a nyomozás lefolytatására...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.