2017. november 29., szerda

ÉN NEM A 112.ŐT VÁLASZTANÁM - TAPASZTALATOK ÉS VÉLEMÉNYEK A KÖZPONTI SEGÉLYHÍVÓRÓL

VÁLASSZUNK BLOG
Szerző: Válasszunk
2017.11.29.


112. Központi segélyhívó. Első ránézésre jól hangzik. Kicsit olyan, mint az USA-ban a 911, az EU is ezt a számot erőlteti, és milyen jó is ez így. Csakhogy ott nem feltétlenül egy teljesen képzetlen civil veszi fel. A 911 előnye két dolog volt: Mindenki ismerhette, például a médiából is. A turista is tudja, mit kell hívnia, mert egységes. Európa úgy gondolta elszakad a filmek világától, itt ne 911 legyen, és ne mondjuk a máshol használt 999. Ha tűzoltót hívünk, sokszor kell rendőr biztosítani. A mentő mellé is van amikor jó ez, s sok esetben a mentésben résztvevő mindhárom szervezet kivonul egy helyszínre. Ilyenkor egy hívás a három helyett előnyös lehet.
Csakhogy a 911-es hívás egy helyi központba érkezik, addig a magyar 112 egy országosba. A 112 egymás melletti gombokat használ, véletlenül is könnyen felhívható, a 911 ilyen szempontból átgondoltabb. Az országos központ sok mindent tud, csak éppen sokszor még a megyét sem találja el. Hogy miért? Mert egy nagyon egyszerű szempont sérül: A hívó azonosításánál nem jelenik meg a térképen, hogy honnan jött a hívás. Ha a körzetben lévő települések közül lehetne gyorsan választani, akkor kevesebb lenne a téves helyszínre való vonulás, időhúzás.

Mint akkor is, ha a segélykérésre App is alkalmas lehetne. Hogy miért app? Mert az egységes európai 112-nek van egy kevésbé ismert problémája. Az osztrák határ környékén történt családon belüli erőszak esetében fordult elő olyan eset is, hogy nem a magyar, hanem az osztrák hálózatra kapcsolódott a telefon. Ki tudja, hol van az osztrák központ, de adott esetben a hívásra is alig jut idő. Értelmes kommunikációra, nyelvi akadályok áthidalására kevés. A GPS koordináták továbbítása életet menthetne. 1937-ben a központi segélyhívó telefonszám kiépítése valóban előremutató volt, azóta viszont eltelt 80 év.

Igen kellemetlen az, hogy egy ilyen esetben az áldozat nehezen kér segítséget, és utána amikor feljelentést akar a családon belül erőszak miatt, akkor közli vele a helyi rendőr, hogy férfi, egy kis verést bírjon ki. És mind a NANE, mind az Isztambuli Egyezmény definícióját megkapja a képébe a családon belüli erőszakról. Tudják, csak akkor számít, ha férfi követi el nő ellen. 2 próbálkozás után, már nem vár érdemi nyomozást. De fontos lenne neki, hogy jól működjön a segélyhívó...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.