2017. november 27., hétfő

EZT AZ ORSZÁGOT EGY BŰNSZERVEZET VEZETI

SZTÁRKLIKK BLOG
Szerző: VÁSÁRHELYI MÁRIA
2017.11.26.


Tegye fel a kezét, aki szerint nem teljesen mindegy, hogy ma ki a Nemzeti Bank elnöke, ki a gazdasági miniszter és van-e pénzügyminisztérium. Az jelentkezzen, aki szerint változtat bármin, bármit az, hogy Rogánnak vagy Matolcsynak hívják az MNB elnökét, hogy Varga Mihály vagy Matolcsy-e a gazdasági miniszter és Németh Szilárd vagy Parragh László vezeti-e a miniszterelnökséget.

Az emelje fel a kezét, aki úgy gondolja, hogy ezek az emberek bármiféle autonómiával rendelkeznek ezekben a pozíciókban. Ne csináljunk úgy, mintha bármilyen személyi változásnak bármiféle hatása lenne az ország sorsára.

Ezek az újundokak úgy viselkednek, mint az óvodások a játszótéren; ha megunják a homokozót, átülnek a libikókára és ha abból is elegük lett, akkor beülnek a hintába. Egy kicsit persze lökdösődnek, mert lehet, hogy aki éppen a libikókán ül, az még nem akar leszállni, de akkor majd jön az óvóbácsi és rendet tesz.

Vegyük már tudomásul, hogy ezt az országot egy bűnszervezet irányítja, amelyben egyetlen autonómia létezik, a miniszterelnök, mindenkit ő rángat dróton és a sok vazallus az ő kegyeit keresi...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.