2017. november 20., hétfő

GONDOLATOK A MAI KÉRDÉS-FELELETES PLENÁRIS "PARLAMENTA" ÜLÉSRŐL

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: ADORJÁN GYÖRGY
2017.11.20.


A parlamenti közvetítések már nem smakkolnak az illiberális államot építő kormánypárti alakulatnak, így aztán nincs azon semmi csodálkozni való, hogy az RTL sem teheti be a lábát az ország házába, mert Kövér onnan kitiltotta. Sovány az indok, mondhatnám semmitmondó – a mögöttes szándék viszont egyértelmű. Ez a csatorna minden egyes alkalommal esti híradójában felhívja a kormány, vagy holdudvarának „viselt” dolgaira a figyelmet és ez számukra nem kívánatos.

Az illetékesek szerint szakmai okok miatt döntöttek a parlamenti élő tévés közvetítések megszüntetése mellett. Ezen okok „részletezése az egész társadalom részére több platformon szolgáltatásokat nyújtó cég esetében meghaladja egy ilyen cikk kereteit” – fogalmaztak, konkrétumok nélkül. Ma a HírTV véletlenül élőben közvetítette a „parlamenta” első felét, ahol kormányzati képviselőket alig lehetett látni. Akik meg ott voltak, azok végig az önfényező kampányszlogenjeiket gajdolták. Ezek azt tesznek, amit csak akarnak. Nem hívnak meg nem kívánt médiumokat a sajtótájékoztatóikra, amelyeket a szokásos jogászi trükközéssel sajtónyilatkozatnak kereszteltek el, csak azért, hogy a köztévén kívüli távoltartást indokolhassák. Szóval, kényükre-kedvükre azt tesznek, amit csak akarnak, habonyizált értékrendjüknek megfelelően!

Orbán majd ismét levelet ír minden háztartásnak, amelyben a magyarok védelméről beszél, meg Európa megsegítéséről. Újra tacepaózzák az országot, hogy lám ugye mi megmondtuk, íme, itt a példa, az ékes bizonyíték, hogy Európa nem hallgatott ránk, mert a migráns-politikájukkal kígyókat melengettek. Ezek lassan már Ferenc pápát és Merkel kancellárt is baloldali liberálisnak kiáltják ki, Sorossal és a váci püspökkel együtt – mindazokkal, akik a világban kritizálni merészelik illiberális politikájukat!

A hajdan volt liberális ifjú titán, felcsúti kisvasutas kificamodott világszemlélete mögött hatalommániája áll. Bármiben is sántikál manapság, minden cselekedete ezt bizonyítja. Trükkös cselekkel kísért pávatánca az Európával történő szakításhoz vezethet, amelytől már csak az tántoríthatná el, ha becsvágyát kielégítenék a kontinens első számú vezetőjének való megválasztásával. Mert úgy viselkedik most is, mintha nála alkalmasabbat úgysem találnának erre a posztra.

Ő aztán képes lenne újra íratni az EU alapszerződését is, miközben nagyarcúsággal kommentálja azt a kötelességszegési eljárást, amelyet az EU folytat a lengyel magatartás és kormányának a paksi szerződéskötést illető módszerei miatt, lakonikusan kijelentve, hogy ahol hús van, ott légy is van. Szépen vagyunk, nem mondom! Beképzeltsége határtalan. Azt hiszi magáról, hogy büntetlenül megtehet bármit. Itt az ideje, hogy az OLAF a körmére nézzen a kormány és holdudvara viselt dolgainak! Itt az ideje, hogy a honi ellenzék feljelentsen minden gyanús ügyletet Brüsszelben, hiszen az arra illetékesekhez hiába is fordulna idehaza, a jelenlegi körülmények miatt, amelyek azt igazolják, hogy a jogállam csak képletesen létezik, valójában halott! Itt az ideje, hogy a ma érkezett EU auditorok alaposan körülnézzenek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.