2017. november 10., péntek

GYORS VAGY LASSÚ EURÓBEVEZETÉS

ÉLET ÉS IRODALOM / VISSZHANG 
- SZABADPOLC
Szerző: MELLÁR TAMÁS
2017.11.10.


Az euróövezethez való csatlakozást illetően két tábor rajzolódott ki az elmúlt hetek vitái során. Az egyik tábor a minél gyorsabb csatlakozás mellett tette le voksát, míg a másik a megfontolt, lassú csatlakozást tartja kívánatosnak. Dobozi István ez utóbbi táborba tartozik, és ebből a nézőpontból fogalmazta meg véleményét az ÉS-ben (Aki kimarad, az lemarad, 2017/36., szept. 8.) megjelent cikkemmel kapcsolatban.

A pénzfetisizmusról írottakkal maradéktalanul egyetértek, magam is úgy vélem, hogy nem perdöntő jelentőségű, milyen pénznemben valósulnak meg a gazdasági tranzakciók az egyes országokban. Sokkal fontosabb az, hogy milyen gazdasági folyamatok zajlanak le ezekben az országokban, milyen azok hatékonysága, hozzáadottérték-tartalma, korszerűsége, mennyire rugalmas a munkapiac, miként változik a gazdaság szerkezete stb. Jól látható ez az uniós országok példáján is: hiszen rendre jól teljesít az eurózónához tartozó Németország, Hollandia, Ausztria, vagy a később csatlakozók közül Szlovákia és a balti országok, de ugyanilyen jól teljesít a saját nemzeti fizetési eszközt használó Svédország és Dánia is, valamint az új csatlakozók közül Lengyelország. Ugyanakkor viszont kifejezetten gyenge fejlődést, lassú felzárkózást produkál az eurót használó Görögország, valamint az újonnan csatlakozott Ciprus és Szlovénia, de sajnálatos módon a nemzeti valutát használó Magyarország is. Tehát önmagában az euró bevezetésétől nem várhatunk csodát, viszont stagnálás vagy összeomlás sem következik belőle.

Felmerülhet azonban a kérdés, ha a jó gazdasági működés és a gazdasági felzárkózás szempontjából nem olyan fontos, hogy mi a hivatalos fizetőeszköz, akkor mi végre a vita, miért sürgetik sokan – többek között e sorok írója is – az euró mihamarabbi bevezetését. Mindenekelőtt azért, mert az EU jól érzékelhetően komoly átalakulás előtt áll, amelyben előreláthatóan kiemelt szerepük lesz az euróövezethez tartozó országoknak. Az integráció elmélyítése, a felzárkóztatási programok felgyorsítása, a fejlesztési források bővítése ebben a körben fog megvalósulni. A kimaradó országok a külső körbe, a lassabb integráció és a kisebb felzárkózási-fejlesztési források rendelkezésre állásának csoportjába kerülnek. A várhatóan kétsebességessé váló Európai Unióban nem volna szerencsés, ha eleve lemondanánk a belső körbe kerülés lehetőségéről az euró bevezetésének halogatásával.

Az előzőekben láthattuk tehát, mit veszthetünk a halogató, „ej, ráérünk arra még” politika alkalmazásával, de nézzük az érem másik oldalát: vajon mit nyerhetünk a lassú, megfontolt csatlakozással?

Az „előbb zárkózzunk fel, majd csak utána csatlakozzunk” okoskodás, amely az optimális valutaövezetek elméletére alapul, az unióban láthatóan nem működik, hiszen a korábbi országfelsorolásból egyértelműen kitűnik, hogy több olyan ország is van, amely az euró­zóna tagjaként is sikeresen zárkózott és zárkózik fel. S mivel Magyarország felzárkózása megrekedt a négy-öt évvel ezelőtti (68 százalékos) szinten, nem lenne célravezető, hogy valamilyen relatív fejlettségi szint elérése feltétellé váljon (például az egy főre jutó GDP‑nk érje el az EU-átlag 90 százalékát), mert ezzel a beláthatatlan jövőbe utalnánk a csatlakozást...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése