2017. november 12., vasárnap

HAZAI MÉRLEGHINTA POLITIKA

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2017.11.11.


Azt hiszem, talán nem vagyok egyedül, amikor esetenként a szórványos hírolvasást választom. Mármint akkor, ha a hírek elkezdenek egyoldalúvá válni. Aztán eljön az a pont, amikor az ember úgy érzi: egy-egy hír olyan, mint cseppben a tenger. Esetleg az utolsó csepp, amitől elindulnak a gondolatok. Nem egy esetben a már korábban körbejárt utakon.

Valami ilyesmi érzéssel olvastam, hogy Békesi László korábbi pénzügyminiszter egy nem igazán optimista elemzést írt a jelen állapotokról, illetve a választás kimenetéről. Függetlenül attól, hogy az ATV-ben nyilatkozó politikus írása közel egy hónapja jelent meg. Beleértve azt az óvatosságot is, amellyel a következtetések helyességét a választások fogják igazolni vagy cáfolni. Az óvatosság indokolt, mert könnyedén válhat önmegvalósító jóslattá egy olyan következtetés, amely a Fidesz bebetonozódását sejteti. Akkor is, ha egyet lehet érteni a Békesi által említett tendenciákkal. Ahogy azzal is, amely állapotról a „Függetlenség napja” című film juthat az eszünkbe. Ha emlékszünk, abban van egy olyan jelenet, amikor a megszállást előrevetítő főszereplő olyasmit említ, hogy először a kulcspontokat foglalják el a megszállók.

Békesi a pénztől kezdve a médiáig, működő infrastruktúrával és szervezetekkelFideszt említ. Ami valóban azt jelenti, hogy a kulcspozíciókat már megszállta a kormánypárt. Már csak azért is, mert ehhez hozzátehetjük az informális megfélemlítés olyan rendszerét is, amely a formális lehetőségekkel egütt már évek óta az erőszaktétel technológiáját idézi. Még az előző választások előtti időkből. De ez nyilván csak az egyik gondolati sor, amelyen elindulhatunk, ami felidéződhet. A másik az, ami szintén a korábbi választás korából köszönhet vissza. No, meg a gyarmatbirodalmak korából. Ami nem más, mint minden olyan tendencia formális, illetve informális erősítése, amellyel fokozható az ellenérdekelt felek közti megosztás. Ehhez, sajnos, nem kell hazánkban sok. Bőven elég egy kézfogás ezzel, egy gesztus annak, egy félmondat erősítése ettől, egy látszatmártírrá tétele amannak. Ez, a megfigyelhető kamupárt-képzési aktivizmussal teljesen megfelel a Fidesz populistáinak. Alkalmasint a Jobbiknak is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.